Üzletasszony
Egy magyarországi vásárközpont megvalósításáról, fejlesztésekről, vegyes vállalatok létrehozásáról is tárgyalt Dávid Ibolya júniusban Kínában.
Az MDF elnökét még az Orbán-kormány igazságügy-minisztereként hívták meg – hangzott el tegnap a párt sajtótájékoztatóján. Politikai üzletekről szó sem volt, pedig mi inkább azokra lennénk kíváncsiak.(Szabó)
Újabb balatoni vízi baleset
Megtalálták a búvárok annak
a férfinak a holttestét, aki csütörtök délután merült el
a Balatonban. A 32 éves budapesti férfi gumimatracon napozott, amikor belecsúszott a vízbe. Ráleltek annak a 14 éves fiúnak a holttestére is, aki vízibiciklizés közben vasárnap merült el a tóban Siófoknál. (MTI)
Tízezer doboz lefoglalt cigaretta
Csaknem ötmillió forint értékben több mint tízezer doboz cigarettát foglaltak le tegnap
a debreceni vámosok a 4-es számú főúton, illetve a városi piacokon tartott ellenőrzéseiken. Ezenkívül száz liter gyanús eredetű üzemanyagot is találtak. A termékek tulajdonosai ellen eljárást indítottak, a várható jövedéki bírság öszszege meghaladja a tízmillió forintot. (MN)
Megrepedt a világ legnagyobb harangja
A németországi Erfurtban elmozdították a helyéről a Mária-székesegyház Gloriosa nevű harangját, amelyet a világ legnagyobb középkori harangjaként tartanak számon. Falán nyolc centiméter hosszú hajszálrepedés keletkezett, így meg kell javítani. (MTI)
Mókusmajmot loptak a pécsi állatkertből
Egy aprócska mókusmajmot loptak el ismeretlenek a pécsi állatkertből. Az állatot éjszaka szabadították ki, felfeszítve ketrece ajtaját. (D. A.)
Oszmán–török leletek
Rábukkantak szultánok és nagyvezírek leszármazottja, Hadidze Hanum oszmán hercegnő sírjára a fővárosi iszlám temetőben – adta hírül tegnap a Magyar Iszlám Közösség képviselője. Eközben Szolnokon bejelentették: a törökök által építtetett középkori tölgyfahíd maradványait sikerült feltárni a Tisza szolnoki szakaszán. (MTI)
Átköltöztették a pedofilt
A sorozatgyilkos Michel Fourniret-t dinanti biztonsági cellájából a Brüsszeltől harminc kilométerre lévő Nivelles-be szállították szerdán
– adta hírül az AP. Az áthelyezést a belga hatóságok azzal indokolták, hogy csak így tudják biztosítani a kilenc gyilkosságot bevalló férfi testi épségét. (G. J. J.)
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
