A marsjárók küldetésének újabb meghosszabbítását fontolgatja az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA – adta hírül a BBC. Mint ismeretes, a Spirit és az Opportunity felfedezőútjait kezdetben kilencvennaposra tervezték, de áprilisban az a döntés született, hogy még több hónapon át kutathatnak a roverek a vörös bolygón. A NASA tudósai remélik, hogy a marsjárók még 2005 elején is küldhetnek új adatokat.
Amikor a Spirit az idén januárban földet ért a Guszev-kráterben, csak halvány remény volt arra, hogy kutatási programjának teljesítése után még képes lesz eljutni a horizonton látható magaslatok vonulatáig is, amelyet Columbia-domboknak neveztek el. Ám könynyűszerrel leküzdötte a több kilométeres távolságot, s már felfelé halad a domboldalon. A NASA immár vérmes reményeket tápláló tudósai ezzel sem érik be. Úgy vélik, a rover éppen csak megkarcolta a Columbia-dombokat, s addig kell haladnia, amíg bírja.
A Mars túlsó felén, a Meridiani-fennsíkon vizsgálódó Opportunitytől is sokat várnak még a meredek falú Endurance-kráterben, ahová nemrégiben leküldték.
A marsi tél miatt szeptemberig félgőzzel dolgoznak a robotok. Energiatakarékossági okokból éjszakára mély álomba küldik őket, vagyis minden nélkülözhető berendezésüket kikapcsolják.
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
