A világ legjobb sportolói tegnap este látványos és vidám záróünnepségen búcsúztak Athéntól. Sajnos az eredményes magyar küldöttség búcsúja nem lehetett önfeledt, mert sportolóink kiemelkedő szereplését doppingbotrány árnyékolta be. Az olimpia befejező napján például az volt a kérdés, hogy a férfi vízilabda-válogatott vajon hányadik aranyérmünket szerezheti. A magyar csapat vezetőinek ugyanis meg kellett jelennie a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bizottsága előtt, amelyen az volt a téma, hogy a kalapácsvetésben győztes Annus Adrián miért menekült haza, s miért nem vett részt pénteken újabb doppingellenőrzésen. Arne Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának elnöke ugyan elismerte, hogy a kalapácsvetés győztesének a verseny előtt és után is negatív lett a doppingtesztje, viszont klubtársa, Fazekas Róbert gyanúsan viselkedett az ellenőrzés alatt, és ezért irányult a figyelem Annusra is.
A Fazekas vizsgálatáról készült jegyzőkönyv semmiféle manipulációt nem említett meg, ezért is volt meglepő, hogy Dick Pound, a WADA elnöke azt nyilatkozta, hogy az ellenőrzésnél Fazekasnál egy vizelettel teli tartályt találtak.
A tegnap délelőtti bizottsági meghallgatáson a Schmitt Pál vezette magyar küldöttség azzal érvelt, hogy Annus a döntő előtt négyszer is átesett doppingvizsgálaton, a WADA mégis gyakorlatilag hajtóvadászatba kezdett a felkutatására. A nehézatléta úgy érezte, hadjárat indult ellene, ezért augusztus 26-án közölte, hogy befejezi pályafutását. Mindezek ellenére a NOB végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy Annus Adriánt mintaadás elmulasztása miatt kizárja az olimpiáról, és megfosztja aranyérmétől.
A magyar doppingüggyel kapcsolatban az Athénban lévő Gyurcsány Ferenc sportminiszter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a jövőben nagyon szigorúan fellépnek a doppingvétséget elkövetők ellen: „Azt fogjuk javasolni, hogy azoktól a szövetségektől, amelyeknek a versenyzői megbuknak, ne kapjanak állami támogatást.” Ezzel kapcsolatban Schmitt Pál elmondta, hogy a vétkeseket felelősségre kell vonni, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő a magyar sportban. A MOB elnöke nem ért egyet a kollektív büntetéssel, mert ha doppingoló versenyző miatt egyes sportágak nem kaphatnak állami támogatást, azzal az utánpótlást is büntetik.
Horváth Balázs MDF-es országgyűlési képviselő szerint Gyurcsány kijelentése azt mutatja: a sportminiszter nincs tisztában azzal, hogy nem a szakszövetség, hanem egy-egy sportoló használ tiltott teljesítményfokozó szert. Horváth Balázs azt tanácsolja Gyurcsány Ferencnek, hogy a sporttal összefüggő nyilatkozatai előtt konzultáljon hozzáértőkkel.