Nincs zavar az ingyenes tankönyvellátásban, az iskolafenntartók megkapták az összesen nyolcmilliárd forintnyi tankönyvtámogatást – állítja Tatai Tóth András.
Az MSZP oktatási munkacsoportjának tagja közölte, hogy az államkincstár augusztus 25-én utalta át a nevezett összeget a fenntartóknak. Tatai a tanévkezdés idején fontosnak tartotta megnyugtatni a családokat és oktatási intézményeket, hogy a parlament tankönyvpiaci törvénnyel kapcsolatos pénteki döntése csak a 2005–2006-os tanévvel kapcsolatos jogtechnikai jellegű módosításokat tartalmaz, az idei évet viszont egyáltalán nem érinti.
A tankönyvtámogatás, a rászorultak ingyenes ellátása idén és jövőre is zavartalan lesz – hangsúlyozta a szocialista szakpolitikus.
A Fidesz képviselői a közelmúltban arra hívták fel a figyelmet, hogy az oktatási tárca módosította a vonatkozó jogszabályt, és vélhetően véletlenül kihagyta a támogatási lehetőségből a három- vagy többgyermekes családokat, az egyedülálló szülőket, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőket.
Emlékezetes, hogy Medgyessy Péter az 2002-es választási kampányban tett elhíresült vállalásai közt azt is ígérte, hogy ingyenessé teszi a tankönyvet az általános iskolában.
Összeállítás a 13. oldalon

Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak