Mivel a folyamatos politikai támadásra csak politikai válasszal lehet hatásosan reagálni, ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) úgy döntött, hogy a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fennmaradásáért megszervezi fennállásának első tömegdemonstrációját – jelentette be tegnapi magyarországi sajtótájékoztatóján Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Az épületért megszervezendő tiltakozás szeptember 8-án lesz az oktatási intézmény főépülete előtt. Kovács szerint az említett politikai támadások hátterében egyértelműen az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség áll, ugyanis a demokraták szeretnék átvenni az oktatási intézmény irányítását. A KMKSZ vezetője a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) szervezésében megrendezett eseményen felhívta a figyelmet arra, hogy a főiskola sorsának alakulásában nagy szerepe van és lesz a magyar államnak és a magyar politika vezető személyiségeinek is, ezért arra kérte az illetékeseket, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg az intézmény fennmaradásáért.
Bár Mádl Ferenc köztársasági elnök levelet írt az ukrán elnöknek az ügy kirobbanásakor, választ még nem kapott – tudtuk meg Schillinger Erzsébettől, az államfő sajtófőnökétől.
Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke hangsúlyozta, hogy a közelmúltban Kárpátalján jártak a hivatal képviselői, és az ukrán felek garanciát adtak arra, hogy az épület továbbra is az iskola tulajdonában marad.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő