Előre ismert volt a győztes neve. Ez a tény, valamint a felkelők terrorfenyegetései és a szép idő elvették a csecsenek kedvét attól, hogy az urnákhoz járuljanak, állapítja meg választási tudósításában a Kommerszant, amelynek csecsen tudósítója könnyűszerrel voksolt négy grozniji szavazókörben is. Igen lanyha választói érdeklődésről számoltak be a kihalt Groznijban és más csecsen településeken a Memorial megfigyelői is. A hivatalos adatok szerint ugyanakkor a közel 600 ezer választásra jogosult több mint 85 százaléka részt vett a voksoláson, a győztes pedig csaknem 74 százalékos eredménnyel a Kreml által támogatott Alu Alhanov.
A fentiekből is kiviláglik – jegyzik meg elemzők –, hogy Csecsenföldet a nyugati demokratikus normarendszer alapján sem a kulturális, sem a társadalmi berendezkedések különbözősége miatt nem lehet megítélni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az elmúlt évtized háborúi nem csak fizikai értelemben romboltak le mindent. Éppen ezért szakértők szerint Alu Alhanov igazi megmérettetése valójában csak most következik. Mint megjegyzik, a Kreml bábjaként győznie nem volt különösképpen bonyolult dolog, elnökként azonban aligha lesz könnyű teljesítenie akár csak Moszkva elvárásait is. A cél nem lehet kevesebb, mint folytatni a meggyilkolt Ahmad Kadirov által mégiscsak megkezdett stabilizálást. Mint arra a térséget jól ismerő Alekszandr Dugin rámutat, az exelnöknek a Kreml elképzeléseinek megfelelően sikerült az évszázados szembenállást csecsenizálni, s a front egyik oldalán a Moszkva által pártfogolt kadirovisták, míg a másikon a szélsőséges iszlamista körök, valamint egyes nyugati országok támogatását élvező maszhadovisták állnak. Kadirov karizmájával és Csecsenföldön szisztematikusan kiépített erejével valódi rendszer nélkül is fenntartható volt ez a formula, amelyet a szakértő szerint Alhanov legfeljebb csak saját képére alakítva tarthat fenn.
Az elnök előtt álló kihívások élén mindjárt ott vannak az új helyzetben lehetőséget látó, így aktivizálódó szeparatisták, akik nem titkolják, hogy elődje sorsát szánják neki is. A mostani modell tehát hosszú távon a sajátos nemzetségi-törzsi viszonyokat is figyelembe vevő, akár az elnök hiányát is kibíró politikai rendszer kiépítése nélkül nem tartható fenn, amelynek egyik előfeltétele a parlamenti választások megtartása. Alhanov mozgásterét ráadásul behatárolja, hogy jelölése a Kreml és a Kadirov-klán kompromisszumának eredménye, így a lojális rendőrtiszt feltehetőleg kétfelől is kapja majd a parancsokat. S talán a legfontosabb, ha szociális-gazdasági téren nem sikerül érezhető elmozdulást éreztetnie, így felrázni az apátiából a lakosságot, akkor vesztésre ítéltetett.

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja