Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gyanúja szerint egy izraeli kém jutott be az amerikai védelmi minisztérium legmagasabb döntéshozatali szintjére. Magas rangú izraeli tisztviselők cáfolták a vádat. Egy BBC-nek nyilatkozó jeruzsálemi tisztségviselő ostobaságnak nevezte azt, mondván, hazájának nincs szüksége Amerikában tevékenykedő kémekre. Izrael washingtoni nagykövetségének szóvivője is határozottan cáfolta a CBS kérdésére, hogy a hír igaz lenne. Ennek ellenére jelenleg úgy tűnik, az amerikai hatóságok akár már a héten letartóztathatják az illetőt.
Egyes értesülések szerint az FBI bizonyítékok, többek között fényképek és rögzített hangfelvételek birtokában van. A Washington Times úgy tudja, hogy a leleplezés előkészületei egy évig tartottak.
*
Pénteken az amerikai CBS televízió híradója számolt be arról, hogy az FBI teljes körű vizsgálatot folytat azzal a gyanúval, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter közeli munkatársai közül valaki Izrael számára kémkedik. Konkrét név említése nélkül amerikai hírcsatornák később hírül adták, hogy az illető szoros kapcsolatban áll Douglas Feith-szel, akit Paul Wolfowitz miniszterhelyettessel együtt a tavalyi iraki invázió fő stratégájának tartanak. Ez a személy bizalmas anyagokat juttatott el Izrael számára egyebek között az Iránról folytatott titkos fehér házi megbeszélésekről. A gyanú tehát egy olyan elismert elemzőre esett, aki a Pentagon iraki politikáját segítő munkacsoport tagja. A Washington Post szerint a leleplezett ügynök nem más, mint Larry Franklin, a Pentagon vezető elemzője, akit tegnap óta nem lehet elérni telefonon.
Az amerikai televízió szerint a kém az Amerikai–izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) nevű amerikai zsidó lobbiszervezeten keresztül juttatott el titkos dokumentumokat a közel-keleti országnak. Így ismerhetett meg például tavaly egy amerikai elnöki utasítást az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájáról akkor, amikor az még csak tervezet formájában létezett.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
