Közigazgatási privatizációra készül az IHM

Putsay Gábor
2004. 08. 31. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közigazgatás adatvagyoná-nak kiszolgáltatásával lenne egyenlő, amennyiben az informatikai háttér biztosítását a szolgáltatói szférára bízná az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) – erősítették meg lapunknak e területen dolgozó szakértők. Mint ismert, Kovács Kálmán, a tárca vezetője a múlt héten azt közölte, hogy a modern közigazgatáshoz szükséges informatikai hátteret a jelenlegi gyakorlattól eltérően a tevékenység kiszervezésével kellene megoldani. Elmondta: mivel minden intézmény külön számítástechnikai csapattal működik, a feladatokat hatékonyabb és olcsóbb lenne a szolgáltatószférára bízni. Kovács Kálmán megemlítette azt is, hogy az IHM már most külső cégekkel végezteti az informatikai szolgáltatásokat, ugyanakkor az eszközök a tárca tulajdonában maradtak.
Szakértők ezzel kapcsolatban elmondták: bizonyára élénk lenne az érdeklődés azon a pályázaton, amelyet az APEH informatikai rendszerének kiszervezésére írnának ki, a piaci cégek körében ugyanígy kelendő lenne a VPOP vagy a Pénzügyminisztérium adataihoz való hozzáférés, annak ellenére, hogy a számítástechnikai eszközök a közigazgatási intézményeknél maradnának. Nem lenne előnyös az ország számára, ha a közigazgatási reform helyett a közigazgatás privatizációjára kerülne sor.
Rogán Antal, az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban lapunkkal közölte: a Kovács Kálmán által emlegetett informatikai kiszervezés – divatos szóval „outsourcing” – akár egy évtizedes elkötelezettségeket jelent a költségvetés számára. Ez tipikus módja annak, hogyan lehet a következő kormányok pénztárcájából költekezni. Az SZDSZ egyébként előszeretettel alkalmazza ezt a megoldást; ezt választották a BKV informatikai rendszereinél is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.