Megvan a párizsi
gyújtogató?
Párizs. A felgyújtott párizsi zsidó szociális központ egyik korábbi, zsidó alkalmazottját gyanúsítják a francia hatóságok a bő egy héttel ezelőtti, nagy felháborodást keltő bűncselekmény elkövetésével. A hatóságoktól származó információk szerint a tegnap kihallgatott, ötvenes éveiben járó férfi alkalmanként portásként dolgozott a központban, az intézmény vezetői azonban meg kívántak szabadulni tőle. A férfi emiatt állítólag megneheztelt munkáltatóira, és bosszút forralt. (MTI)
Kínai kitelepítések
az olimpia miatt
London. Az ígéretek és jóslatok ellenére eddig nem javult, sőt romlott az emberi jogok helyzete Kínában azóta, hogy három éve Pekingnek ítélték a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát – közölte az Amnesty International. A rendezési jog megszerzésének közvetlen következményeként a helyzet bizonyos értelemben még romlott is, hiszen a hatóságok egész közösségeket telepítenek ki lakóhelyükről, hogy helyet teremtsenek az olimpiai létesítményeknek – áll a londoni felhívásban. (MTI)
Szavaznak a csehek is
Prága. Népszavazással döntenek Csehországban az európai alkotmányról – jelentette be Stanislav Gross cseh kormányfő. A referendum várható ideje 2006 júniusa, amikor a következő parlamenti választás esedékes. (MTI)

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja