Sajtószemle

Teréki András
2004. 08. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

si.com

Jelképes aranyérmet kapott hazájában Jordan Jovcsev – írta a CNN sportoldala. A gyűrűn második helyezett bolgár tornásznak az ország ötkarikás bizottságát vezető Szvetoszlav Ivanov nyújtotta át a medált, amelytől a küldöttség szerint a bírák fosztották meg őt.
„A görög győztes sokkal könnyebb gyakorlatot mutatott be, a zsűri mégsem ennek megfelelően pontozott” – elégedetlenkedett Jovcsev, aki mindössze 0,012 ezreddel kapott kevesebb pontot a hazai közönség előtt szereplő Dimosztenisz Tambakosznál.

Chicago Sun-Times

„Sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettem volna, de ez már történelem – mondta az amerikaiak atlétasztárja, Marion Jones. – Nagy reményekkel érkeztem Athénba, kár, hogy semmi nem jött össze. Most már csak a jövőre koncentrálok, a világbajnokságra és a következő olimpiára. Úgy érzem, ott a helyem, mert a pekingi játékok idején még csak 32 éves leszek.” Jones négy évvel ezelőtt Sydneyben öt érmet nyert, Athénban viszont egyet sem.

Sky Sports

Arash Miresmaeili annyi pénzt kapott, mintha aranyérmet nyert volna. A Skysports információja szerint az iráni cselgáncsozó átszámítva 100 ezer eurót (25 millió forint) kap hazájától. Miresmaeili eleinte politikai okokból nem akart tatamira lépni az izraeli Ehud Vaks ellen, majd meggondolta magát, végül a mérlegelésnél nem tudta hozni a súlyát. A sportág nemzetközi szövetsége (IJF) szerint Miresmaeili nem szándékosan és nem a nyilvánosság előtt vonakodott a mérkőzéstől. Túlsúly miatt azonban nem lehet senkit sem felelősségre vonni. Az ország ötkarikás bizottsága korábban közölte, hogy a 66 kg-os kategória kétszeres világbajnoka kormányutasításra diszkvalifikáltatta magát.

Yahoo! Sports

Hosszein Rez Zadeh Iránban abszolút felülmúlja a nemzetközi kedvenceket. Az athéni olimpia +105 kg-os iráni súlyemelőbajnokának óriásplakátjai elárasztották Teherán utcáit, szinte teljesen kiszorítják a David Beckham- vagy Michael Schumacher-transzparenseket. „Azért nyertem, mert hiszek Allahban” – magyarázta sikerét az „iráni Herkulesnek” becézett klasszis.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.