Schröder mezőcsáni labdajátéka

2004. 08. 13. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kenyérrel, sóval és kisüsti pálinkával fogadták tegnap a mezőcsániak az erdélyi településre látogató Gerhard Schrödert. Romániai látogatása keretében a második világháború idején elesett édesapja sírját felkereső német kancellár szemmel láthatóan meghatódott, amikor a csániak hosszú tapsban fejezték ki iránta érzett tiszteletüket. A politikust háromnegyed órás, rendkívüli biztonsági intézkedések jellemezte vizitje során mindössze a helyi ortodox lelkész és egy tolmács kísérte édesapja, Fritz Schröder sírhantjához. A német kancellár ezután a tervezettől eltérően a szintén Mezőcsánba látogató Adrian Nastase román kormányfővel elsétált a helyi polgármesteri hivatalhoz, útközben pedig számos falusi emberrel kezet rázott. Többek között a 81 éves, hajdanában éppen az édesapja ellen harcoló Ion Hederean háborús veteránnal, aki bevallotta a politikusnak, rendkívül büszke arra, hogy megélte a szülőfaluja szempontjából rendkívüli eseményt.
A kancellár nem érkezett üres kézzel a községbe: a helyi iskolának korszerű számítógépet, a diákoknak pedig futball-labdát ajándékozott, sőt a mintegy ötven fotós és operatőr örömére az egyikkel dekázgatott is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.