Schröderre vár Mezőcsán

2004. 08. 06. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romániába látogat két napra a jövő héten Gerhard Schröder német kancellár. Hivatalos útja során az államférfi felkeresi a második világháború idején Erdélyben elesett édesapja, Fritz Schröder Kolozsvár közeli sírját. Az erdélyi településen három éve várnak a kancellári vizitre.
A politikus eredetileg három évvel ezelőtt, 2001. szeptember 18-án készült Bukarestbe, akkori látogatása alkalmával pedig felkereste volna Erdélyben nyugvó apja sírját is. Csakhogy a hivatalos útba beleszólt Oszama bin Laden al-Kaidája: a német kancellár éppen a szeptember 11-i New York-i terrortámadás miatt volt kénytelen elhalasztani romániai vizitjét. Azóta nem is járt az országban. Most azonban a berlini kancellárián is megerősítették a hírt, miszerint augusztus 12-én és 13-án megejtik a hivatalos utat. Schröder romániai látogatásának azonban nem is a hivatalos része számít a legnagyobb eseménynek, hanem a magánjellegű. A kancellár ugyanis – életében először – felkeresheti azt a sírhantot, amely alatt immár hatvan éve alussza örök álmát az édesapja, akit Gerhard nem ismerhetett. Az idősebbik Schröderről évtizedeken keresztül csupán annyit tudott a család, hogy az 1944. októberi harcokban esett el valahol Románia területén, egyéb információval a berlini védelmi minisztérium sem rendelkezett. Gunhild Kamp, Gerhard Schröder idősebbik nővére négy évvel ezelőtt nyomozást indított apjuk földi maradványainak felkutatására. Végül a Wehrmacht egykori katonáinak adatait nyilvántartó németországi irodával közösen kiderítették, hogy Fritz Schröder 1944-ben az Erdély közepén fekvő Mezőcsánban vesztette életét, s ugyanott temették el. A német és román sajtó akkoriban valósággal beizzott a hírre, és a Kolozsvár közeli községet elárasztották az újságírók. A mezőségi falu neve megjelent például a Bild am Sonntag és más lapok hasábjain, de riportot készített Mezőcsánban az RTL és a ZDF forgatócsoportja is. A legnagyobb felhajtást az váltotta ki, amikor 2001 nyarán a berlini szövetségi kancellárián közölték: Gerhard Schröder szeptemberben ellátogat apja romániai sírjához. Ekkor már a bukaresti hatóságokon volt a sor, hogy lázasan készüljenek. Néhány nap leforgása alatt a Nastase-kormány milliárdokat utalt ki a Kolozs megyei falunak, ahol leaszfaltozták az utakat, felújították az épületeket és lefestették a kerítéseket. Sőt, a fővárosi támogatásból arra is futotta, hogy a községháza elé felszereljék Mezőcsán első köztelefonját.
A német kancellár útjának meghiúsulása hatalmas csalódást okozott akkoriban Mezőcsánban, amelynek lakossága hihetetlenül büszke arra, hogy a helyi ortodox temető tömegsírjában nyugszik az idősebbik Schröder. „Jobb később, mint soha alapon annak is rendkívül örülünk, ha a jövő héten láthatjuk közöttünk a nagy német politikust. Tudjuk, hogy látogatása alig haladja meg a negyedórát, ám erre az időre a községünkön lesz a világ szeme” – nyilatkozta tegnap érdeklődésünkre Gavrila Oros, Mezőcsán polgármestere. Bukarestben eközben abban reménykednek, hogy Schröder romániai „kötődései” fellendítik a német– román gazdasági kapcsolatokat. Meg kell adni, arra még soha senki nem gondolt Romániában, hogy erre éppen egy hatvan évvel ezelőtt elhunyt német őrvezető révén nyílik lehetőség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.