Lefekítették a zalaegerszegi hűtőházban a múlt hét kedd óta pusztító tüzet. A lángokkal már nem kell küzdeni, csak a parázsló romok és a bomló szerves anyagok – több ezer tonna húsáru – adnak munkát a helyi hatóságoknak.
A bomlásnak indult, veszélyes hulladéknak számító anyagok átforgatása gyorsíthatja elszállításukat a lerakókba, illetve a szikszói égetőműbe, ez azonban – tegnapi becslés szerint – legalább húszórányi munkával jár. Az időtartam elsősorban a váltószemélyzettel nem rendelkező gépkezelők teherbírásától függ – tájékoztatta lapunkat Senkó Zoltán, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes igazgatója, aki úgy véli, néhány napon belül már valamennyi veszélyes anyagot elszállíthatják az üzemből a folyamatosan ingázó kamionok. Elmondta: a tízezer tonna kapacitású hűtőházban a tűz kitörésének idején tárolt áruból 2600-2700 tonnányit – provizórikus hűtéssel – sikerült megmenteni. Négyezer tonna hűtött termék megsemmisült a tűzben, ebből kétezret már elszállítottak, így hozzávetőleg még kétezer tonnát kell elvinni. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság veszélyhelyzet- felderítési csoportja a vész kezdete óta folyamatosan méri a levegőbe került szennyező anyagok – ammónia, szén-monoxid, szén-dioxid és kénhidrogén – koncentrációját, ami szerencsére nem érte el az egészségügyi határértéket.
A várost még mindig elárasztó bűz másfajta veszélyt is jelez: a több ezer tonna bomló hússal esetleg kijutó kórokozók akár járványt is okozhatnak. Ennek megelőzésére mindent megtett a zalaegerszegi önkormányzat és az illetékes szakhatóságok képviselőiből összeállított védelmi bizottság. A megyei ÁNTSZ döntése szerint a területről kifelé tartó embereknek fertőtlenítőeljáráson kell átesniük, a járműveket lemossák. Tombi Lajos, Zalaegerszeg alpolgármestere mindehhez hozzátette: a hűtőház fele leégett, az épület másik fele pedig megroggyant, így azt is le kell bontani. A tűz oka egyelőre ismeretlen.
A US Open győztese nem bírta ki, odaszúrt a szervezőknek
