Most kezdem sajnálni, hogy nem vagyok egyetlen pártnak sem tagja. Itt lenne a pillanat, hogy kilépjek, és a Magyar Távirati Irodával tudassam döntésem okát, amely így hangozna, hogy eleddig azért voltam párttag, mert: „Annyira megvetem a magyarországi
b a l o l d a l legtöbb vezetőjének és firkászának erkölcsi silányságát, gátlástalanságát és a múlt legundorítóbb posványba süllyedt korszerűtlenségét… stb.” Aki egyezést vél felfedezni Eörsi író nyilatkozata és a fentiek között, annak bingó. Az író szívemből szólt, egyetlen piciny korrekcióval. A különbség, hogy én az utóbbi hetek eseményeit tekintve a baloldalt találom megvetésre méltónak. Mivel nem szeretek az erkölcsbíró szerepében tetszelegni, elég látni és figyelni. Akik tegnap még Medgyessy miniszterelnök hátsójában méltóztattak tanyázni, őt címlapra rakni, róla zsolozsmázni, azok most kétségbeesve és lihegve kapaszkodnak fel a Gyurcsány nevezetű gyorsvonatra, megváltva a helyjegyet miniszterségre, udvari főszerkesztőségre, zsíros és vastag pozíciókra. Mert kevés az idő, a masiniszta kíméletlenül gázol, és mindjárt itt lesz 2006, amikor minden odavész. A király még nem hűlt ki, nem állt be a rigor mortis, de parazitái már menekülnek róla. A baloldal erkölcsi silányságát már ez is fényesen felfedi. Arról a misztikus titokról is lehullott a fátyol, hogy miért volt zártkörű az MSZP kongresszusa. Hát azért, kedves barátaim, hogy a magukra vett nyűgös civilizációs álcamázt egy pillanatra félredobják, és megmutatkozzanak igazi, ősemberi mivoltukban. Ennek csattanós példája egy Botka László nevezetű elvtárs szabadon választott kűrje, ami arról szólt, hogy az egyik évfolyamtársának (értsd, Botka j á r t Valahová) volt egy kurta lábú, agresszív tacskója, akit előbb Napóleonnak, mostanában pedig, amióta a Fidesz nyomul, Viktornak nevez. A hallgatóság (kongresszusi küldöttek) nevet. A csak a kerítés mögött hangos (agresszív, kurta lábú) kutyára utalva Botka tahó elvtárs a következővel zárja beszédét a 2006-os nyilván szoci győzelemre utalva: Viktor pedig ugasson! (A kerítés mögött.)
De úgy tűnik, hogy a baloldal vezetői mellett a firkászai sem menetesek az erkölcsi silányságtól és gátlástalanságtól. Andrassew Iván példának okáért későn ébredt, mert terjedelmes műben igyekezett bizonyítani, hogy Medgyessy bukását Orbán Viktor és az általa ráeresztett „csomó csahos” okozta. „Ebei fenyegető állást vettek fel, és így is maradtak Medgyessy bukásáig.” Szerintem mind Andrassew, mind Botka amatőr kinológusok sokat forgatták az Egri csillagokat, és a hitetlen kutyák, kutya gyaurok valahogy megtapadt a fülükben. Andrassew szerint a Fidesz egyedülálló alpári stílusa a következő módszeren alapul: „ugatni hármat, vicsorogni kettőt, harapni egyet.” A parlamentben a viták helyét átvette a „lekaffogás gyakorlata”. Persze az is meglehet, hogy Andrassew és Botka komoly kennellel rendelkezik, és mint profi kutyatenyésztők nem bírnak elszakadni attól, ami lényegük: lemenni kutyába. És ott is maradni.
Tetszik, ahogyan Andrassew Iván tudni véli, hogy Orbán egyetlen embertől retteg, kinek neve: Gyurcsány Ferenc. Ezért most nagy bajában úgymond, nem szólítja népét az utcára, és nem követel előre hozott választásokat. Hát szó, ami szó, elég silány érvelés ez. Az ő szintjére süllyedve mondhatnánk: Andrassew már rég nem írogatna ekkora marhaságokat, ha Orbán a híveivel elfoglalná az utcát. Mindenesetre nagy arcra vall, hogy azért rója meg, mert nem viszi utcára az embereit. De mit tenne a sok balos firkász, hazugsággyáros, ha mégis odavinné? De erről nincsen szó, így Eörsi helyzetjelentése szerint marad nekik: a dagonya és a posvány. Jól fizetett dagonya és jövedelmező posvány.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő