Miközben a nemzetközi sajtó tegnap tovább cikkezett arról, hogy a brüsszeli végrehajtó testület a pénzügyi stabilitási szabályok bizonyos fokú lazítására készül, az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt beszélve Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter – az EU pénzügyminiszteri tanácsának soros elnöke – kételyeit fejezte ki, hogy még ebben az évben megállapodás születhetne az ügyben. Az Európai Bizottság a várakozások szerint pénteki ülését követően jelenti be elképzeléseit a stabilitási előírásokkal kapcsolatban. Ezeket azonban az uniós tagországoknak jóvá kell hagyniuk ahhoz, hogy életbe léphessenek. A lazítást sajtóértesülések szerint az tenné szükségessé, hogy az elmúlt években rendszeressé váltak és rendre megfeneklettek a viták a bizottság és több tagország között, amelyek eltértek a kritériumoktól. Az eddigi információkból is kiderül azonban, hogy tartósan továbbra sem lehetne elmaradni az előírásoktól – közölte az MTI.
Német lapok tegnap arról írtak, hogy az új szabályok lehetővé teszik a háromszázalékos határ túllépését rendkívüli körülmények esetén. Továbbá módosítanák a költségvetési hiányküszöb esetében a szükséges intézkedések meghozatalára megszabott határidőket, amelyekről a jövőben várhatóan egyénre szabottan döntenek. A módosítások leginkább Franciaországnak, illetve Németországnak kedveznek majd.

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja