Veszélyben a túszok élete

Miközben az egész világ figyelmét két francia újságírótúsz sorsának alakulása kötötte le, egy iszlámista csoport kivégzett tizenkét korábban elrabolt nepáli munkást.

Hírösszefoglaló
2004. 08. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sorozatkivégzést az al-Kaida terrorhálózathoz közel állónak tekintett Anszár asz-Szunna radikális csoport jelentette be internetes közleményében. A dokumentumot ismertető honlapon olyan videofelvételt is közzétettek, amelyen látható, amint egy álarcos férfi elvágja a földön heverő egyik bekötött szemű túsz torkát. Egy másik felvétel pedig azt mutatta be, hogy egy fegyveres tarkón lövi a másik tizenegy túszt. A túszejtők az internetes honlapon megjelent közleményükben azzal vádolták a nepáliakat, hogy a muzulmánok elleni harc végett érkeztek Irakba, illetve „a zsidókat és a keresztényeket szolgálták”.
Az utóbbi hónapokban felkelők és bűnözők legalább 80 embert raboltak el az arab országban. Közülük egyik sorsát sem követte olyan lélegzet-visszafojtva a világ közvéleménye, mint azét a két francia újságíróét, akit a hét végén raboltak el. Bár Franciaország ellenezte az iraki megszállást, az emberrablók találtak más politikai okot is akciójukra: azt a francia rendeletet, amely megtiltja, hogy jól láthatóan vallási jelképeket, például iszlám fejkendőt viseljenek az állami iskolákban. Az emberrablók hétfő este újabb 24 órát adtak a francia kormánynak arra, hogy visszavonják a rendeletet – ha ezt Párizs nem teszi meg, kivégzik foglyaikat.
*
A fejleményre reagálva válságtanácskozásra ültek össze a francia kormány érintett tárcavezetői Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök vezetésével. A Matignon-palotába, a francia kormányfő székhelyére öszszehívott tanácskozáson Francois Fillon közoktatási, Michel Alliot-Marie védelmi, Dominique de Villepin belügy-, Renaud Donnedieu de Vabres kulturális és tájékoztatási miniszter, valamint Jean-Francois Copé kormányszóvivő vett részt. A külügyminisztert, a túszok ügyében a közel-keleti térségben ingázó Michel Barnier-t kabinetfőnöke, Pierre Vimont képviseli. Barnier jelenleg Jordániában tárgyal.
A külügyminiszter nem véletlenül van Jordániában. Az arab ország ugyanis kapcsolatainak felhasználásával lépéseket tett az iraki szélsőségesek által elrabolt két francia túsz elengedésének elérésére. Marvan al-Moaser jordániai külügyminiszter, miután tárgyalt francia kollégájával, kijelentette: „Jordánia, Irakban elrabolt saját állampolgárai miatt, kapcsolatba került olyan emberekkel és szervezetekkel, akiknek, illetve amelyeknek összeköttetéseik vannak ezekkel a csoportokkal” – mondta, hozzátéve, hogy Ammán iraki nagykövetségén keresztül már elkezdte a puhatolózást ezeken a szálakon. A jordániai szerveknek sikerült már kilenc, Irakban elrabolt jordániai állampolgár kiszabadítása az elmúlt két hét alatt. II. Abdalláh jordániai király a francia politikussal való találkozója után megerősítette a foglyok kiszabadítására tett lépések fokozását.
Egészen meglepő helyekről is követelték a francia újságírók szabadon bocsátását. Tette ezt a Hamász palesztin szélsőséges szervezet is, arra hivatkozva, hogy Párizs az iraki háború kapcsán „pozitív álláspontot” foglalt el, és ellenezte az amerikai fegyveres beavatkozást, emellett a palesztinok ügyében is „megértőnek” mutatkozik. Ugyanerre szólított Muktada asz-Szadr iraki síita hitszónok, a szövetséges erők ellen küzdő síita felkelők vezetője is, akinek a szóvivője „embertelennek és erkölcstelennek” nevezte elrablásukat, hozzátéve, hogy ez a tett gyalázatot hoz az iszlámra. Mintegy 160 európai parlamenti képviselő írta alá azt a – szocialista holland Thijs Berman által előterjesztett – petíciót, amely a túszok azonnali szabadon bocsátását követeli.
Nem sokkal a határidő kiterjesztése előtt a két túsz arra kérte Chirac elnököt, hogy engedjen a követelésnek, s vonassa vissza a rendeletet, különben az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet végez velük. Egyúttal a francia néphez fordultak, felszólítva őket, hogy életük védelmében az utcára vonulva követeljék a rendelet visszavonását. A felvétel alapján találgatni is nehéz, hol tartják fogva a franciákat – a két borostás arcú férfi egy szürke agyagfal előtt ülve beszélt, s a fejük fölött mindössze egy kis ablak látszott.



Amerikai tanulságok Nedzsefből. Bár a Donald Rumsfeld vezette Pentagon terveiben olyan hadsereg kialakítása szerepel, amelyben visszaszorulnak a hagyományos nehézfegyverek, így a harckocsik, az utóbbi hetek nedzsefi harcainak tanulságai mást sugároznak. Az International Herald Tribune nemzetközi lap írása szerint a tankok nélküli tengerészgyalogosok hosszú ideig nem értek el haladást a síita felkelők ellen, ám nyolc katonát vesztettek, ezzel szemben a hadsereg az Abrams nehézharckocsik védelmében kétfős veszteséggel néhány méterre megközelítette Ali imám sírját, ahová politikai megfontolásból nem hatoltak be. (Z. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.