A Kelerre is feni a fogát a BÉT

Munkatársunktól
2004. 09. 02. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új felügyelőbizottsági tagokat választott tegnap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közgyűlése, mivel lejárt a hatvannapos terminusa a júniusban lemondott tagoknak. A közgyűlés Katona Zsolt mellé a felügyelőbizottság tagjai közé választotta Fatér Gyulát, az ING Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatóját és Vida Mariann ügyvédet. A Keler Rt. részvényeinek vásárlásáról beszámolva Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke elmondta: a BÉT stratégiai érdeke, hogy megszerezze a Keler 100 százalékát.
Mint ismert, a Budapesti Árutőzsde (BÁT) megállapodott a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy 25 százalékos pakettjéből 5 százaléknyit elad a jegybanknak. A BÉT, élve elővásárlási jogával, 194,4 millió forintos áron 1,67 százalékos részvénycsomag megvásárlása mellett döntött. A tranzakciónak köszönhetően a társaság átlépi a 25 százalékos határt. Új szindikátusi szerződést is aláírnak, amelyben az MNB elismeri a BÉT elővásárlási jogát, illetve eltolják a szavazási arányokat is, az új felállásnak megfelelően. A BÁT–BÉT integrációjáról szólva elhangzott: jelen pillanatban már csak a közgyűlési döntésre van szükség, az ezzel kapcsolatos műszaki fejlesztéseket befejezték, s már a BÉT szabályzatának módosításait is előkészítették. Jelenleg az osztrák konzorcium tulajdonszerzését jóváhagyó brüsszeli versenyhatóság engedélyére várnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.