A pénzügyi tárcánál ismét előveszik a Zwack-ügyet?

Munkatársunktól
2004. 09. 04. 19:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra a figyelem középpontjába került a Zwack Unicum Rt. vitatott jövedékiadó-tartozásával kapcsolatban lefolytatott vizsgálat a Pénzügyminisztériumban. Értesüléseink szerint ugyanis a tárcához más – például az APEH-ból származó – iratokkal együtt a közelmúltban megint bekérették a több mint egy éve folyt vizsgálat anyagait a VPOP-től.
A Zwack Unicum Rt. esetéről a Magyar Nemzet korábban beszámolt. Zwack Péter cégére azért irányult a vámhatóság figyelme, mert a szervezet szerint a társaság több milliárd – információink szerint hozzávetőlegesen hárommilliárd – forint jövedéki adót elmulasztott befizetni az államkasszába az általa előállított termékek értékesítése után. A cég mindezt úgy érte el, hogy az Éva vermutcsaládot olyan kategóriába sorolta, amelynek esetében lényegesen kisebb az említett fizetendő közteher nagysága, mint a vámhatóság által helyesnek tartott besorolásnál. Az esettel kapcsolatban több egyeztetés is zajlott a pénzügyi tárcánál. Az önmagát Q8-nak nevező vezető pénzügyminisztériumi tisztviselő lapunk rendelkezésére bocsátotta a 2003. február 12-én tartott tárgyalásokról készült emlékeztetőt. Azért adta ki az iratot, mert elmondása szerint nem tud azonosulni Draskovics Tibor jelenlegi pénzügyminiszter „etikai vonalvezetésével”. Az emlékeztetőből kiderül, hogy Zwack képviselője a kisebb adófizetési kötelezettséget jelentő, általuk követett gyakorlat mellett érvelt, és a Pénzügyminisztérium – „figyelembe véve a vámtarifa-szabályozásban fő felelős Külügyminisztérium írásban adott álláspontját is” – ezzel értett egyet. Ám, ahogy az emlékeztető fogalmaz: „konszenzust azonban a megbeszélésen nem sikerült elérni”, a VPOP-n belül illetékes vámigazgatóság és a VPOP Vegyvizsgáló Intézete továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az Éva vermutok után a Zwack Rt.-nek nagyságrendekkel több jövedéki adót kellett volna befizetnie. A Zwack Rt. és az állam közötti vitára végül is egy törvénymódosítás tett pontot. Ez visszamenőleges hatállyal akadályozta meg a hasonló ügyekben a magasabb jövedéki adó kiszabását. Időközben lemondott posztjáról Arnold Mihály, a VPOP addigi vezetője.
A Zwack Unicum Rt. igazgatótanácsának elnökét, Zwack Pétert régóta szoros szálak fűzik az SZDSZ-hez. Volt már országgyűlési képviselő a párt színeiben, sőt a 2002-es választásokon is bejutott listájukról a parlamentbe. Mandátumáról később lemondott, mondván, hogy csupán „húzónévként segített”. Korábban mind a Zwack Rt., mind pedig a pénzügyi tárca cáfolta a szocialista körök azon információit, hogy a társaság több milliárd forintos jövedékiadó-tartozása koalíciós ügy lenne, azaz hogy az SZDSZ kilátásba helyezte a koalíció felbontását, ha a cégnek kedvezőtlen megoldás születik az eljárás során. Tény, hogy a kisebbik koalíciós párt bizalma nem ekkor, hanem az idén augusztus végén rendült meg Medgyessy miniszterelnökben, miután a kormányfő szóvá tette az M6-os autópálya építésére kiírt tender végeredményét, és meneszteni kívánta az SZDSZ által jelölt gazdasági és közlekedési minisztert. Csillag István menesztésének másnapján Medgyessy olyan pártként írta le az SZDSZ-t, amely „tele van korrupciós ügyekkel”. A kormányfő nyilatkozatát az SZDSZ határozottan cáfolta, és kiáll minisztere, Csillag István mellett.
n
A jövedéki adó az állam egyik legnagyobb bevételi forrása. Ez az adó teszi ki például a benzin vagy a cigaretta árának jó részét. Az, hogy mekkora adót kell fizetni az egyes termékek után, a besorolásuktól függ. Az alkoholtartalmú italok esetében csak a 2203–2208 közötti vámtarifaszám-besorolások jöhetnek szóba. A Zwack Unicum Rt. Éva vermutját 17,5 százalékos alkoholtartalma és egyéb jellemzői miatt csak két osztályba, az úgynevezett 2206-osba vagy a 2208-asba lehet besorolni. A besorolásuk között lényeges különbség van abban a tekintetben is, hogy mekkora közterhet kell utánuk fizetni. A vámosok szerint a 292 forintos adó befizetése lett volna indokolt az Éva vermutok után, a Zwack szerint viszont ők jogszerűen fizettek csak 115 forintot literenként. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.