Változást idézhet elő az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) személyi összetételében az a törvényjavaslat, amelyben Répássy Róbert fideszes képviselő azt szeretné elérni, hogy a 15 tagú testületnek a jövőben ellenzéki tagja is legyen. Indoklása szerint az OIT-ben a mindenkori kormányoldalt az igazságügy-miniszter és két kormánypárti bizottsági elnök képviseli, míg az ellenzékkel semmilyen hivatalos kapcsolata nincs a testületnek, holott a bíróságokat érintő törvénymódosítások rendszerint kétharmadosak, azaz ellenzéki támogatást is igényelnek. A politikus azt javasolja, hogy olyan törvénymódosítást szavazzon meg az Országgyűlés, amely alapján a jövőben az OIT egyik országgyűlési képviselője az ellenzék soraiból kerüljön ki.
Az OIT a bírósági függetlenség legfontosabb szervezete, ellátja a bíróságok igazgatásának központi feladatait, és felügyeletet gyakorol az ítélőtábla és a megyei bíróság elnökének igazgatási tevékenysége felett. Az OIT létszáma 15 fő. Tagjai: 9 bíró, az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke és két országgyűlési képviselő. Elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
