Az Európai Unió „éberen figyel”

Hírösszefoglaló
2004. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma tűzi napirendre az Európai Parlament a vajdasági helyzettel kapcsolatos határozatot, amelynek tervezetéről az EP frakciói szerdán egyeztettek. A politikai csoportok képviselői egyetértettek abban, hogy az Európai Parlament délkelet-európai interparlamentáris delegációja haladéktalanul küldjön ki ad hoc bizottságot a Vajdaságba azzal a céllal, hogy ellenőrizze az ottani helyzetet, és tegyen jelentést az EP illetékes bizottságainak. A határozati javaslat tervezete méltatja a belgrádi hatóságok helyszíni tájékozódását mint annak első jelét, hogy a szerb vezetés tudatában van a helyzet súlyosságának. Felszólítja a szerb vezetést, hogy ennek folytatásaként a vajdasági magyarok ellen elkövetett erőszakos akciókat ismerje el bűncselekménynek, és a jogállamiság eszközeivel határozottan lépjen fel ellenük. Felhívja Szerbia-Montenegró állami vezetésének figyelmét, hogy a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok szavatolása előfeltétele az Európai Unió és Szerbia-Montenegró közötti jövőbeni kapcsolatoknak.
A vajdasági helyzet egyébként napirendre került a külügyminiszterek hét eleji tanácskozásán is. Az EU külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy az unió belgrádi missziója, valamint tagországainak belgrádi nagykövetei jelentést készítenek a vajdasági kilengésekről, majd azt várhatóan a külügyminiszterek következő, októberi ülése elé terjesztik. Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök még szombaton tájékoztatta Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét azokról a lépésekről, amelyeket Belgrád tesz a Vajdaságban tapasztalható kisebbségellenes kilengések megfékezése érdekében. A szerb kormányfő szerint szó volt a rendőrség és az igazságszolgáltatás tevékenységéről, bizonyos törvényi módosításokról, illetve arról, hogy külön tanács alakul, amelyben minden szerbiai kisebbség képviseltetni fogja magát. Az Európai Bizottság egyik szóvivője egyébként még a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió „éberen figyeli” a vajdasági etnikai konfliktust, de egyelőre nem kívánja európai üggyé tenni azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.