Restaurációt, szeptemberi forradalmat, a hatalmi piramis acéloszlopos aládúcolását emlegetnek az orosz lapok annak kapcsán, hogy Vlagyimir Putyin a központi hatalom radikális kiterjesztésével és a szovjet időket idéző társadalmi szervezetek létrehozásával kívánja egységbe forrasztani országát a terrorizmus elleni harcban. A Kommerszant kétértelmű szójátékkal ecsetelte, hogyan hányt fittyet Putyin az alkotmányra, s esküdött fel rá egyben vaskézzel. Óvatos elhatárolódással fogadta Putyinnak az államfői hatalom erősítésére vonatkozó terveit az Európai Bizottság is. Mindehhez járult, hogy
tegnap a kormány megemelte a fegyveres erők költségvetését, amelyet még kormánypárti képviselők is fejcsóválva fogadtak.
Tíz nappal a beszlani tragédia után Putyin bejelentette, a Kreml megerősíti ellenőrzését a szövetségi államot alkotó régiók, tagköztársaságok felett. Ezek kormányzóit, elnökeit a jövőben nem közvetlenül a lakosság, hanem a regionális parlamentek választják majd, Putyin „előterjesztése” alapján. A másik kezdeményezés a duma egészének pártlistás választását célozza, ami még inkább néhány nagy párt hitbizományává teszi a parlamentet, szintén erősítve a Kreml ellenőrzését. Az elnök megerősítette, hogy egy speciális nemzetbiztonsági struktúrát építenek ki, más országokhoz hasonlóan. A lakosságnak a terrorellenes harcba való bevonására társadalmi kamara létrehozását ajánlotta Putyin, támogatásra érdemesnek nevezve az állampolgári kezdeményezéseket a társadalmi rend védelmét szolgáló önkéntes struktúrák kialakításához. A két javasolt szervezet afféle népfrontra és munkásőrségre emlékeztet.

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó