Első fokon elmarasztalta tegnap a Fővárosi Bíróság K. Máriát, Kékesi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szomszédasszonyát. Korábban megírtuk: Kékesi azért perelte be a nőt és a Hír TV-t, mert a hozzájárulása nélkül mutattak be egy videofelvételt, amit K. Mária decemberben készített róla és a rossz helyen álló autójáról. Akkor a képviselő meg akarta akadályozni, hogy a nő filmezzen. Ez látszik a felvételen. Közben K. Mária keze megsérült, ruhája elszakadt. Bár az asszony testi sértésért és a nyilatkozatai miatt rágalmazásért is feljelentette Kékesit, az Országgyűlés a mentelmi bizottság javaslata ellenére sem adta ki a politikust.
Már a per első fordulójában elismerte a Hír TV a jogtalanságot, és nyilvánosan háromszor elnézést kértek a képviselőtől. A tanúként meghallgatott riporter elmondta: másolás előtt K. Mária ügyvédje felhívta a figyelmét arra, hogy a felvétel bemutatása személyiségi jogot sérthet. Ezért úgy vágták meg az anyagot, hogy a képviselő arca nem látszott, és a hangját is eltorzították. Kékesi ügyvédje szerint viszont valakinek a képmásával akkor is viszsza lehet élni, ha az illető nem látszik, de azonosítható. K. Mária közölte: nem lejátszásra, hanem a történtek bizonyítékaként mutatta meg a tévéseknek a filmet.
A tárgyalást vezető bíró úgy döntött: bár a képviselő arca nem látható, a szövegkörnyezetből és a hangja alapján is felismerhető, tehát sérültek a személyiségi jogai. Ezért K. Máriát első fokon a perköltségek megtérítésére kötelezték, valamint arra, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot Kékesitől.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala