Már az OTP is rajta van az amerikai Forbes magazin „The A-List World Class”, a világ legjobb befektetései listáján, amit már idén hatodik alkalommal tettek közzé.
Korábban csupán a Mol iratkozhatott fel arra a rangos, 400 céget szerepeltető listára, ami legjobb befektetéseket hivatott közölni. Az Európai Unióhoz csatlakozott tíz új ország közül egyetlen más országnak sem sikerült céget delegálnia a listára, s a térségből is csak Oroszország képviseltette magát, szintén két céggel.
A piaci kapitalizáció terén a Mol 335. helyen végzett, szemben a rivális osztrák OMV 288. helyezésével. Az OTP kissé előrébb, a 306. helyre kvalifikálta magát, míg a Jubankra szintén pályázó görög Alpha Bank a 302.
A Forbes öt egyforma súllyal figyelembe vett szempont alapján értékeli a cégeket. Öt évre visszamenőleg veszik figyelembe a forgalom, illetve a bevételek alakulását, valamint a beruházások megtérülését.
Emellett vizsgálják a cégek részvényeinek elmúlt évi árfolyammozgását, és figyelembe veszik a társaság jövőbeni teljesítményével kapcsolatos elemzői várakozásokat – írta a napi.hu. A lista első helyén a British Petrol áll, amit az ExxonMobil, a Total, az Allianz, a ConocoPhillips és a francia Carrefour követ. A svájci Nestlé a kilencedik az „A-List World Class” piaci kapitalizációk szerint készített listáján.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán