A folytonosság mellett tette le a voksát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a kül- és biztonságpolitikában, miután ellátogatott Kovács László külügyminiszter hivatalába. Gyurcsány elmondta: sokra tartja mindazt, amit a kormány Kovács vezetésével elért ezen a területen az előző két évben. A külügyminiszter kifejtette, hogy az Európai Unió tagjaként Magyarország számára az ad hoc koalíciók a legalkalmasabbak a szervezeten belüli érdekérvényesítésre.
A kormányfőjelölt elmondta: Kovács Lászlóval mint az MSZP elnökével is beszélgetett. Kovács az elnökség konkrét politikai elvárásait fogalmazta meg a kormányprogrammal kapcsolatban. Gyurcsány kifejtette: ezekkel ő egyetért, azok egybeesnek a koalíciós tárgyalásokon szakértői szinten megfogalmazottakkal. A pártelnök szerint olyan kormányprogramra van szükség, amely alkalmas a pénzügyi, befektetői körök bizalmának megőrzésére és a választók bizalmának visszaszerzésére. Az esélykiegyenlítésnek, a leszakadó társadalmi csoportoknak fokozott figyelmet kell kapniuk már a 2005-ös költségvetésben – hangsúlyozta. Gyurcsány – „unalmas papagájként” – továbbra sem árult el részleteket kormánya programjáról, tervezett szerkezetéről és minisztereiről. Kérdésünkre, miszerint mikorra várható az új kabinet megalakítása, csak annyit mondott: a köztársasági elnök felkérésétől számítva a lehető leghamarabb.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!