Cáfolta a Magyar Hírlap (MH) megszűnéséről szóló értesülésünket az újságot kiadó Ringier Kft. ügyvezetője, Papp Béla. – A Magyar Hírlap folytatja működését – mondta az ügyvezető. A távirati iroda kérdésére, hogy meddig finanszírozza a Ringier a veszteséges orgánumot, az ügyvezető közölte, még nincs ilyen dátum. Hozzátette: társbefektetőt keresnek, az erről szóló tárgyalások folyamatban vannak. Bertalan László, a Ringier nyomdaigazgatója kijelentette, hogy maximálisan meg vannak elégedve a lajosmizsei nyomdával, és nem számolnak azzal, hogy az újság nyomtatását hozzájuk költöztetik.
Lapunk tegnapi számában közöltük több forrásból származó értesülésünket, miszerint akár napokon belül megszűnhet az MH kiadása. Az újság főszerkesztője, Szombathy Pál cáfolta információnkat, a lajosmizsei nyomda igazgatója, Burján Norbert pedig úgy nyilatkozott, „vannak gondok” a Ringier újságjánál.

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét