Történelmi tanévnyitót tartottak tegnap Révkomáromban: Magyar Bálint és Martin Fronc magyar és szlovák oktatási miniszterek, valamint a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőinek jelenlétében ünnepi körülmények között jelenthette be Albert Sándor megbízott rektor, hogy első alkalommal nyílnak meg szeptember 20-án az első szlovákiai magyar állami egyetem kapui.
Megvalósult a szlovákiai magyar nemzeti közösség régi álma – kommentálta a bejelentést Szigeti László, a szlovák oktatási minisztérium államtitkára. A Selye János Egyetemnek igen jelentős szerepe lesz a szlovákiai magyarok életében, s nemcsak a szellemi lét gazdagodásához járul majd hozzá, hanem az általuk lakott térség társadalmi és gazdasági életének felemelkedéséhez is, ami a sikeres európai integráció feltétele is – fejtette ki Magyar Bálint. Szlovák partnere, Martin Fronc pedig azt hangsúlyozta, hogy a Selye János Egyetem a bölcsője lehet a szlovák–magyar megbékélésnek, és motorja a jövőt építő együttműködésnek. A szlovák miniszter hangsúlyozta, tudatában van annak, hogy egy új egyetem kiépítése nem könnyű és nem is olcsó feladat, de ígéretet tett arra, hogy a fejlesztésekre további forrásokat keres majd a kormány. Az intézmény erkölcsi és anyagi támogatását Magyar Bálint is megígérte. A Selye egyetemen szeptember 20-án kezdődik az oktatás, amelybe 360 felvidéki magyar fiatal kapcsolódik be.

Titkos atomprojekt a britekkel? Energiabombát robbantott a kormány