Nem vitáznak a petícióról

Kis Ferenc
2004. 09. 02. 19:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának kormánypárti többsége elutasította a nemzeti petícióhoz kapcsolódó törvényjavaslat általános vitára bocsátását. A testület tegnapi ülésén Filló Pál MSZP-s alelnök hozzászólásában hangsúlyozta: a kormánypárti képviselők számára is fontos a nemzeti petíciót aláíró több mint egymillió állampolgár véleménye, a megvalósítást azonban másképp képzelik el, mint a Fidesz. Szerinte a hamarosan a parlament elé kerülő adótörvények és a költségvetés elfogadásával, a foglalkoztatási törvény módosításával számos olyan igény érvényesíthető a nemzeti petícióból, amelyekkel az MSZP-s képviselők is egyetértenek. Filló példaként hozta fel, hogy az egészségügyi hozzájárulást a ciklus végéig meg akarják szüntetni. A privatizációval összefüggő javaslatot viszont élesen elutasította, mondván: a rendszerváltás óta egyik kormányt sem kötötte kétharmados parlamenti döntés.
Sümeghy Csaba (Fidesz) mint a törvényjavaslat egyik előterjesztője ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem a privatizáció egészére vonatkozna a kétharmados döntés, csak a nemzet, a társadalom számára kiemelt fontosságú vagyonelemekre. Felszólította a kormánypárti képviselőket, mondják meg nyíltan, hogy az általuk is helyesnek vélt módosításokat azért nem támogatják, mert azokat az ellenzék javasolja.
Az ügyrendi bizottságban Medgyessy Péter miniszterelnök fia cégének a Matávtól kapott megbízása és a távközlési vállalatnak juttatott kormányzati adókedvezmény közötti összefüggést vizsgáló bizottság létrehozása volt napirenden. A testület egyhangúlag elutasította Göndör István MSZP-s képviselő módosító javaslatát, amely 30 napban határozta volna meg a testület mandátumának idejét. A vizsgálóbizottság hamarosan megkezdheti munkáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.