Kiválasztotta az Európai Bizottság az első 19 Erasmus Mundus posztgraduális mesterprogramot, amely a 2004–2005-ös tanévben indul. A program célja az, hogy Európa egyetemei ismét a világ legjobbjai legyenek. A munkában 82 egyetem vesz részt; 2008-ig 230 millió eurót költenek a tanfolyamokra, amelyeken a világ minden részéből várnak résztvevőket. A program első „felvonásában” 128 kurzust ajánlottak fel az öt évre tervezett 19 tanfolyamra. Ebből az idei tanévben már 14 megindul. 17 európai ország egyetemein tanulnak a diákok és tanárok. Az idén már 140 hallgató és 42 egyetemi oktató vesz részt a programokban, a világ 80 egyeteméről. A legtöbb kurzust Németországban (13), Franciaországban (12), Olaszországban (10) és az Egyesült Királyságban (8) tartják. A program első részében magyar egyetem nem található. Az újonnan csatlakozó országok egyetemeinek sorában csupán egyetlen – egy nyitrai – egyetem szerepel.
Az Erasmus Mundus idei kiválasztását lebonyolító tanács munkájában az újonnan csatlakozó országok között szlovén, cseh, lengyel és litván egyetemi tanár vett részt.

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”