Dolgozói részvényprogram bevezetésére tett javaslatot tegnap a BorsodChem Rt. igazgatósága a BÉT honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésében. Az új kibocsátású dolgozói részvények szavazati joga egy meg nem nevezett pénzügyi intézményhez vagy leányvállalathoz kerül. Az előterjesztés szerint a szeptember 8-i rendkívüli közgyűlésen a tulajdonosok – az alaptőkén felüli vagyon terhére – 1,28 milliárd forint névértékű (6 346 050 darab 202 forint névértékű) dolgozói részvény kibocsátásáról döntenek. A részvénykibocsátás két lépcsőben, 2006-ban és 2007-ben történik meg. A dolgozók a részvényt ingyenesen kapják meg, s a BorsodChem ellenérték fejében vonja majd be. A dolgozók a részvényekért – a feltételek teljesítésétől függően – a 202 forint névérték bizonyos hányadát kapják meg. A feltételek minden esetben a Borsod Chem új, saját technológián alapuló, nyolcvanezer tonna éves kapacitású MDI projektjének határidőre történő teljesítésétől függnek. A vegyipari holding igazgatósága által most közzétett első félévi nem összevont, a magyar számviteli törvény szerint készített auditált közbenső mérleg szerint a társaság 15,388 milliárdos jegyzett és 109,706 milliárd forint saját tőkével rendelkezik. Adózás előtti eredménye 10,027 milliárd, míg mérleg szerinti eredménye 9 889 milliárd forint. A napirenden személyi kérdések mellett az alapszabály módosítása is szerepel.
Így akar győzelmet Zelenszkij szerint Putyin
