Menekülő Hamász-vezetők
Damaszkusz. Majdnem az összes Hamász-vezető elhagyta a szíriai fővárost, miután Izrael kijelentette, felújítja célzott likvidálási politikáját. Tel-Aviv
a palesztin szervezet Damaszkuszban tartózkodó vezetőit fenyegette meg merényletekkel. (MN)
Szabadlábon a cseh kommunista
Prága. Szabadlábra került Karel Hoffmann, a legidősebb cseh rab, akit 1968-as tevékenysége miatt augusztusban négy év börtönbüntetésre ítéltek. A nyolcvanéves elítéltet 25 nap fogság után, súlyos egészségi állapota miatt engedték szabadon. Hoffmann a csehszlovák távközlési hivatal igazgatójaként 1968. augusztus 21-én éjjel – a Varsói Szerződés hadseregeinek bevonulása idején – kikapcsoltatta a rádió műsorközlő rendszerét, amivel megakadályozta, hogy a lakosság időben értesüljön arról a nyilatkozatról, amelyben a CSKP elnöksége a Moszkva által „internacionalista segítségnyújtásnak” nevezett bevonulást hivatalosan „megszállásnak” minősítette. (MN)
Tárgyalás Kasmírról
Újdelhi. Tárgyalásokat kezdett
az indiai és a pakisztáni külügyminiszter tegnap a vitatott hovatartozású Kasmírról
és más kétoldalú kérdésekről. Előzőleg India javasolta a Kasmírt pakisztáni és indiai részre osztó tűzszüneti vonal „puhítását”, valamint javaslatokat tett a két ország közti kereskedelmi és távközlési kapcsolatok javítására. (MTI)

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?