Az év első hat hónapjában az OTP tulajdonában lévő román RoBank körülbelül 2,4 millió euró adózás előtti nyereséget ért el. A kamatokból származó nettó bevételei viszont 12 százalékkal csökkentek – adta hírül a Ziarul Financiar című gazdasági napilap. (D. Z.)
A francia kormány tegnap megerősítette, hogy részvényenként 19,05 euróért adta el a szerdán meghirdetett 9,6 százalékos részesedését a France Télécom távközlési vállalatból, s ezzel 4,5 milliárd eurót kasszírozhatott. Az értékesítés után a cég mintegy 43 százaléka maradt állami tulajdonban. (MTI)
A Euronext tőzsdetársaság csütörtökön 80 millió eurós adózott eredményt jelentett az első fél évről, 7,8 százalékkal többet a tavalyi első félévi 74,2 milliónál, megfelelve az elemzők várakozásának. Az első negyedévben a cég adózott eredménye 42,2 millió euró volt, 26 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál, de a második negyedévben visszaesés volt a tavalyi második negyedhez képest. (MTI)
Az Air France légitársaság 95 millió eurós adózott eredményt jelentett az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, több mint kétszer nagyobbat az egy évvel előttinél. Az üzemi eredmény 156 millió euró volt az egy évvel korábbi egymillió eurós veszteség helyett. (MTI–Eco)
A világ legnagyobb italgyártó cége, a brit Diageo Plc csütörtökön 1,871 milliárd fontos üzemi eredményt jelentett a legutóbbi, júniussal zárult üzleti évéről, az előző évi 1,787 milliárd font után. Az adózott eredménye 1,392 milliárd fontra gyarapodott az előző évi 50 millió fontról. A forgalma a legutóbbi üzleti évben 8,891 milliárd fontra csökkent az előző évi 9,281 milliárdról. (MTI)
A Jukosz orosz olajipari vállalat tegnap bejelentette, hogy nem tud eleget tenni bérfizetési kötelezettségének, s emiatt leállíthatja termelését. Közleményét azután adta ki, hogy a bíróság kedden döntést hozott a társaság leányvállalatai bankszámláinak befagyasztásáról. A cég szóvivője szerint a végrehajtók 76 milliárd rubelhez (2,6 milliárd dollár) akarnak hozzájutni a Jukosz-leányvállalatok bankszámláiról. (MTI–Eco)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!