Röviden

Putsay Gábor
2004. 09. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekedne a Nokia
A Nokia arra számít, hogy a folyó negyedévben növelni tudja piaci részesedését. A finn cég globális piaci részesedése a második negyedév végén 30 százalékos volt, s akkor jelezte, a harmadik negyedévben ezt növelni kívánja. A Nokia – mivel a cég szerint versenytársai miatt visszaesett piaci részesedése – csökkentette egyes készülékei árát, emiatt azonban mérséklődik az eredménye
a folyó negyedévben. A Gartnera piackutató szerint a finn cég globális piaci részesedése a második negyedévben nőtt az idei első három hónaphoz képest.

Generációváltás a DT-nél
A német Deutsche Telekom AG (DT) szlovákiai leányvállalatánál teszteli az új NGN (Next Generation Network) hálózati rendszert, amely lehetővé teszi egyebek mellett az internetes telefonálást is. Az új rendszert a DT fokozatosan tervezi bevezetni Németországban, s az NGN várhatóan 2010-re váltja fel teljes egészében a jelenlegit. A Slovak Telecom az analóg rendszerről teljes egészében átáll az NGN-re. Augusztus eleje óta 20 000 ügyfél csatlakozott az új hálózathoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.