Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem antiszemita támadás volt A párizsi rendőrség egy zsidó férfit tartóztatott le abban a gyújtogatási ügyben, amelyet korábban antiszemita támadásként tartottak nyilván – adta hírül a BBC. Az őrizetbe vett személy ráadásul időnként biztonsági emberként is dolgozott abban a közösségi épületben, amelynek falait horogkeresztekkel is telefirkálta. Diákhitel: változatlan feltételekkel Változatlan feltételek mellett vehetik igénybe az egyetemisták, főiskolások a most induló tanévben a diákhitelt, a kölcsön választható havi összege továbbra is 10, 15, 21, illetve 25 ezer forint, és a kamat is megegyezik az előző szemeszterben meghatározott összeggel (11,95 százalék). (MTI) Visszautasított kezdeményezés Helytelen hozzáállást tanúsított a magyar Miniszterelnöki Hivatal azzal, hogy bontatlanul visszaküldte a kettős állampolgárságot szorgalmazó aláírási íveket a romániai Magyar Polgári Szövetségnek (MPSZ) – mondta Szász Jenő, az MPSZ elnöke. A szervezet tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy magyar állampolgárságot kaphassanak azok a határon túli magyarok, akik ezt igénylik. Az íveket átadták Magyarország kolozsvári főkonzulátusának. „Legnagyobb megdöbbenésünkre a napokban postai úton Kolozsvárról visszaérkeztek az aláírási ívek” – áll az MPSZ nyilatkozatában. (MTI)

MTI - Munkatársunktól
2004. 09. 02. 20:05

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.