Pinke György a köztévé gazdasági főigazgatói posztját tölti be a jövőben – értesült lapunk. A Magyar Televízió (MTV) eddigi gazdasági alelnökének egy évre szóló szerződése szeptember elsején járt le. Szeptember 6-tól Holup Katalin lesz Rudi Zoltán MTV-elnök szóvivője, de Csorba Mária továbbra is az intézmény sajtóreferense marad. A két kommunikációs szakember munkáját Kapuvári Gábor, az üzemi tanács elnöke segíti tanácsaival .
Értesüléseinket Csorba Mária nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, mint ahogyan a távirati iroda azon értesüléseit sem, hogy minden alkalmazottra kiterjedő újabb humánpolitikai átvilágítás kezdődik hétfőn az MTV-ben. Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint a telefonos időpont-egyeztetések már megkezdődtek, de a külső cégre bízott felmérésnek nem az elbocsátás a célja. Ha valakit az eljárás során nem találnak alkalmasnak jelenlegi munkaköre betöltésére, annak házon belül keresnek más alkalmazási lehetőséget. Az MTV-nél tavaly kezdődött és idén zárult le az a hosszú idő óta első humánpolitikai átvilágítás, amelynek elkészítése egy 2003-as, hatmilliárdos országgyűlési tőkejuttatás egyik feltétele volt.
Szeptember 30-án jár le az MTV kiemelt igazgatóinak megbízatása is, és egy évig eltartó átszervezést követően derül majd ki, hogy Rangos Katalin program-, Baló György kulturális, Dobos Menyhért közéleti, illetve Nika György hírigazgató a posztján marad-e.

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja