A román képviselőház közigazgatási szakbizottsága nemet mondott arra az autonómiatervezetre is, amelyet néhány képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megbízásából nyújtott be. A román törvényhozás a nyáron elutasította a székelyföldi autonómiatervezetet is, most a minden romániai kisebbségre vonatkozó, személyi elvű autonómia kerettervezetét vetették el – írja a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilap, amely arról is beszámol, hogy eközben nagy vita dúl a székelyföldi népszavazás körül, s Vasile Puscas, a bukaresti kabinet uniós főtárgyalója zsarolással vádolta meg Csapó Józsefet, amiért felkérést intézett az Európai Parlamenthez, hogy Románia uniós csatlakozásának előfeltétele legyen Székelyföld autonóm közigazgatási régiójának a létrehozása. Puscas „zsarolásnak” és „nemzetközi bujtogatásnak” minősítette a felhívást.
Megszólalt a vitatott székelyföldi autonómiát célzó népszavazás kiírása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is. Markó Béla a kolozsvári Krónikának adott interjút. „Ne akarjuk becsapni saját közösségünket. Én örülnék a legjobban annak, ha a területi autonómiát vagy ehhez hasonló, fontos kérdéseket meg lehetne oldani népszavazással. Ezt azonban az alkotmány és a törvény nem teszi lehetővé. Csak az államelnök írhat ki erről népszavazást. Azt pedig népszavazás nélkül is tudjuk, a székelyek akarják az autonómiát” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Szörnyű baleset: áttért a szembejövő sávba, kamionnal ütközött – videó