Többnapos tanácskozáson vett részt a vámhatóság felső vezetése a múlt héten, ahol a jövőbeli stratégiai kérdések mellett szó esett a hatékonyabb adóbeszedésről is – tudta meg lapunk. Információnk szerint újabb erőket csoportosítanak majd át az illegális cigarettacsempészet ellen, s növelik az utóellenőrzési tevékenységüket is. Kérdés azonban, hogy lesz-e a feladatra elegendő vámos.
A változás előzménye, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter a közelmúltban hivatalába kérette Király László Györgyöt, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökét, valamint Nagy Jánost, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetőjét. A hivatalos tájékoztatás szerint a pénzügyminiszter aziránt érdeklődött a vezetőknél, hogy milyen intézkedéseket terveznek a hatékonyabb adóbehajtás, az uniós külső határokon kialakult illegális kereskedelem megakadályozása érdekében.
Ennek ellenére a tervek szerint 100-150 vámos kerülne az utcára még az idén. Szakértők rámutattak, hogy ez már a normális működést veszélyeztetheti. Az adóhivatalnál sem jobb a helyzet. Legutóbb Király László György leszögezte: a csökkentett létszám miatt gyakran csak túlmunkával tudják teljesíteni feladataikat.
Részletek a 11. oldalon

Szörnyű baleset: áttért a szembejövő sávba, kamionnal ütközött – videó