Az első magyar színes filmet, az 1949-ben készült Ludas Matyit is bemutatják a VIII. Filmemlékezet fesztiválon, amely szeptember 18–30-ig tart a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. Nádasdy Kálmán rendező filmjében a kommunista éra elvárásainak megfelelően változtatásokat hajtott végre a történeten, és a címszereplő alakját is átformálta. Nádasdy Kodály Zoltán tanítványa volt. A Ludas Matyiban tapasztalt filmeseket és fiatal tehetségeket gyűjtött maga köré, a régi nagy színészek közül Somlay Artúrt, Solthy Györgyöt, Kiss Manyit, Balázs Samut, a fiatalok közül pedig az akkor húszéves Soós Imrét és a 19 éves Horváth Terit. A Ludas Matyit hatszáz statisztával, falusi helyszíneken forgatták, a faluban a korhűség érdekében kiásták a villanypóznákat, a háztetők cserepeit pedig zsúpszalmára cserélték. A földesúri kastélyt múzeumból kölcsönkért bútorokkal rendezték be, a hajdúk fegyvereit fegyverszakértők válogatták össze, a szereplőket pedig korhű, oldalt varrott csizmába bújtatták – ez az igényesség szenzáció volt a műteremben gyorsan legyártott magyar filmek világában. A filmet kísérleti, lejárt, illetve alacsony fény- és színérzékenységű anyagra forgatták, és a hang minősége is nagyon rossz volt – a restauráláskor a digitális technika eszközeivel javították a minőséget. A munkához a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 15 millió forintos támogatást nyújtott, ez azonban nem fedezte a restaurálás költségeit. Mivel a résztvevők szakmai kihívásnak tartották a feladatot, így a forrásokat saját forrásokkal és munkával egészítették ki.
A fesztiválon egyébként a Magyar Nemzeti Filmarchívum kincseiből látható válogatás: a kezdeteket idézi a Filmtörténet 1–3. és a Garas Márton-sorozat, de a vetítésekkel megemlékeznek Simó Sándor rendezőről és Haraszti Zsolt operatőrről is. A restaurált magyar filmek között látható többek között a Körhinta, Fábri Zoltán 1955-ös filmje, a híres és felújított amerikai filmek szekciójában az Ének az esőben, a Hair és az Annie Hall, a némafilmek között – amelyeket élőzenével, Kecskeméti Gábor zongorajátéka mellett – vetítenek, a Karenina Anna (1918, Garas Márton), a Nana (1926, Jean Renoir) és A tánczosnő (1918, Garas Márton).
A Simó Sándor-sorozatban a Szürke barátság, az Apám néhány boldog éve, valamint a Franciska vasárnapjai láthatók.

Kocsis Máté megjósolta a választási végeredményt