Biztos, ami biztos, figyelik a hegyet

Két nap múlva lejár a féléves favágási tilalom a Zengőn, ezért a zöldek újabb járőrszolgálatot szerveztek a területre, mert attól tartanak, „radarépítőkre” kell számítani. Volt már rá példa ugyanis, hogy választaniuk kellett, a balta vagy a kétméteres verőlegények elé álljanak, ha azt akarják, hogy ne vágják ki a fákat.

Derek András
2004. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem is olyan rég még a testükkel védték a Zengőt a környéken lakók. Sikerült is visszaverni azt a fél száz biztonsági őrt, akit a kivitelező cég biztosítékként cipelt a helyszínre, hogy zavartalanul kivághassák a fákat. Azóta nyugalom volt a természetvédelmi területen, mivel akkor féléves fakivágási tilalom lépett életbe, ami garantálta, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) radarépítése egy időre leáll. Most azonban újra mozgolódni kezdtek a helyiek, a héten már őrszemek vigyázzák az erdő nyugalmát. – Álláspontunk nem változott, szeretnénk, ha végre egyértelműen kiderülne, mi lesz a Zengő sorsa – mondta lapunknak Herbert Tamás. A Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője társaival együtt a napokban levelet juttatott el Gyurcsány Ferenchez, amelyben a Zengő védelmében fellépő civil szervezetek nevében személyes találkozót kértek a miniszterelnöktől. A zöldek a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet területére tervezett NATO-lokátorral kapcsolatos álláspontjukról is tájékoztatni akarják Gyurcsányt.
Ismeretes, szeptember folyamán több ezren írták alá és küldték el a Miniszterelnöki Hivatal címére a zöldek által terjesztett tiltakozó képeslapot. A képeslap egyik oldalán a Zengő hegy látszik, a másikon pedig a következő felirat: „Tisztelt Miniszterelnök úr! Miután megismerkedtem a Zengőre tervezett lokátor tervével, arra kérem Önöket, hogy válasszanak más, bölcsebb megoldást. Amennyiben mégis a Zengőt akarják tönkretenni, azt kérem, ne az én nevemben tegyék.”
A Zengő hegyre tervezett beruházás ellen korábban felemelte szavát Lenkovics Barnabás általános ombudsman, a Magyar Tudományos Akadémia környezetvédelmi és konzervációbiológiai szakbizottsága, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottsága, valamint több mint háromszáz művész és közéleti személyiség. Bánáti bazsarózsát jelképesen több mint ezren fogadtak örökbe.
Megkeresésünkre a radarállomás építésével megbízott kivitelező cég, a pécsi Bayer Center vezetője nem volt hajlandó nyilatkozni a következő időszak teendőiről. Bocskai István, a HM szóvivője lapunknak elmondta, radarügyben kormánydöntésre van szükség, ezért addig, amíg ez nem születik meg, nem kell aggódniuk a zöldeknek, a fákat senki nem kezdi el kivágni.
(Képünk az építkezés leállításáért tartott tavaszi felvonuláson készült a Zengő lábánál.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.