Júliusban az egykori zseniális futballista, Varga Zoltán a Nemzeti Sportnak nyilatkozva megemlítette, hogy a többi között azért sem keresi volt ferencvárosi sorsosai társaságát, mert a mexikói olimpia rajtja előtt – a kor szóhasználatával élve – disszidált, két esztendőn át megfigyelték, négy-öt társa jelentéseket készített róla. Egyiküket a (fedő-) nevén nevezte, egy bizonyos Nemerét említett. Hozzátette, hogy a birtokában vannak az őt kompromittáló iratok, melyek között olyan is akad, amit Mexikóból, az olimpia előtti napokban küldött az ügynök. Az 1968-as nyári játékokon Varga szerint Géczi István, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Páncsics Miklós és Juhász István járt a ferencvárosiak közül, őket keverte gyanúba a nyáron.
Nos, az ötesélyes feladvány az elmúlt héten megoldódott, Nemere felfedte kilétét. Novák Dezső szintén a sportlap hasábjain számolt be arról, hogyan lett ügynök, miért vállalta a megbízást.
A történet nélkülöz mindenfajta szenzációt, egy (gyászos) eset a sok közül. Novák Dezsőt óracsempészésen érték, ami kapóra jött az állambiztonságnak arra, hogy a csapatból már-már kiszoruló bevált emberük helyett (már nincs közöttünk, nevét kegyeleti okokból nem említjük) új fiút nyerjenek meg maguknak. Heteken át tartott a győzködés, az elhárítóknak nem kellett sokat gondolkozniuk azon, mivel ijesszék meg a játékost. Azzal fenyegették, hogy börtönbüntetést kap, az útlevelét bevonják, a karrierjének pedig vége. A hátvéd a harmadik megbeszélés után írta alá a beszervezési nyilatkozatot, s lett Nemere, az ügynök.
Novák Dezső állítja, hogy soha senkinek nem ártott. Kényszerpályán volt, de arra ügyelt, hogy soha ne mondjon senkiről olyat, amiből az illetőnek kára származhatna. Beszélnie ugyanakkor kellett, mert nem csupán ő volt besúgó a Fradi öltözőjében, ha el akarta mismásolni a választ megbízói kérdéseire, azonnal szembesítették egy másik ügynök jelentésével.
Persze, soha nem tudhatta, mi az, amivel árthat. A rendszer kiszámíthatatlan volt, senki nem lehetett tisztában azzal, mi fontos a hatalomnak, és mi nem. Jellemző, hogy amikor a hetvenes években, a Nemzeti Színház társalgójában szóba kerültek a feljelentgetések, az egyik – történetesen erősen megfigyelt – színésznő egyetlenegy mondattal lecsendesítette a hangzavart: „Az egészben nem az a szörnyű, hogy mindent tudnak rólunk, hanem az, hogy akármikor, akármilyen céllal elővehetik, hogy ártsanak nekünk…”
A Nemere munkadossziéjából előkerült iratok szerint „kapcsolatunkat 1967 óta foglalkoztatjuk az FTC-nél felmerülő ellenséges cselekmények felderítésében. Jelentései többségben – mintegy 60%-ban – operatív értékkel bírnak. A »Vezérlő« és a »Császár« fn. ügyekben értékes adatokról számolt be. A külföldre utazó sportküldöttségek magatartásáról, nyugati kapcsolatairól, vám- és deviza-bűncselekményekről tájékoztatta szervünket”. Hogy mennyit ér egy jelentés, amelyiknek „operatív értéke” hatvanszázalékos, azt döntsék el a szakemberek, maradjunk inkább a megfigyelteknél.
A „Vezérlő” fedőnév a legendás edzőt, Lakat Károlyt takarja. A mesterrel Novák Dezső kétszer nyert olimpiai bajnokságot (1964, Tokió és 1968, Mexikóváros), csapatkapitányként (is) támogatva az edzőt. És a Fradiban is együtt dolgoztak, 1967-ben és 1968-ban bajnoki címet ünnepelve. Lakat Károly a hozzá legközelebb állók szerint a fiaként szerette Novákot, leginkább a szókimondását, az egyszerűségét, a becsületességét értékelte. Ugyanakkor a Nemere-dosszié szerint „a labdarúgó-szakosztályon belül jelentkezik a legtöbb probléma, ami szorosan összefügg Lakat Károly edző magatartásával, politikai kétarcúságával. A vezetők előtt lojális álláspontot képvisel, szűk körben, a csapat tagjai előtt cinikus, gúnyos formában tesz kétértelmű politikai megjegyzéseket. Szavajárása: »a céklát azért nem eszik a fiúk, mert piros«. A képviselő-választások előtt megjegyezte: »a labdarúgócsapatnak van ellenfele, de ennek a választásnak nincs«. A nyugat-berlini túrán azt a tréfás megjegyzést tette, hogy »a párttagok aludjanak Kelet-Berlinben, a pártonkívüliek Nyugat-Berlinben«”.
Lakat doktor soha nem rejtette véka alá a véleményét, így aztán abban igaza lehet Nováknak, hogy semmi újat nem tudtak meg tőle, például az edzőjéről. Igen ám, de ha valami leíratott, dokumentálva, iktatva van, egészen más a súlya, mint amikor csak szóbeszédként létezik. Főként, ha ideveszszük az idézett színésznői véleményt, mely szerint a papírokat „akármikor, akármilyen céllal elővehetik, hogy ártsanak nekünk”. Mindenesetre tény, hogy Lakat Károly csak esztendőkkel később kapta meg azt a posztot, amely – nincs rá jobb szó – járt neki, 1979-ben nevezték ki szövetségi kapitánynak. Csak emlékeztetőül: 1964-ben és 1968-ban olimpiai bajnok csapata volt, Baróti Lajos pedig 1966-ban lemondott kapitányi tisztéről.
A „Császár” fedőnév alighanem Albert Flóriánt takarja. Az eddigi egyetlen magyar aranylabdás nem csupán a drukkerek között volt roppant népszerű, kulcsfigura volt a megfigyeléseknél is. Pedig ő sem tett sem többet, sem kevesebbet, mint akkoriban mindenki a futballban, a sportban. Például behozott az országba egy autót, „amelyet állítása szerint Brazíliában ajándékba kapott a Flamingo egyesület vezetőségétől. Egyoldalú adataink szerint a személygépkocsit 2200 dollárért vásárolta”.
Tekintsünk el attól, hogy az Albert Flóriánt meghívó brazil klub nem „Flamingo”, hanem természetesen Flamengo, és attól is, hogy szívesen vették volna, ha kinn marad (a tudása alapján ez természetes), maradjunk a jelentésnél. Amelynek idézett utolsó, első olvasatra jelentéktelen mondata az igazán veszélyes, akkoriban ugyanis nem nagyon akadt, s főként nem nagyon akadhatott az emberek zsebében néhány ezer dollár. Figyelembe véve, hogy Albertnek – egy korábbi jelentés szerint – volt már egy vámügye, ez a záró megjegyzés sokat árthatott volna neki.
Novák Dezső azt mondja, nem járt különösebb előnnyel, hogy jelentéseket írt, érve szerint bizonyíték rá, hogy mindössze kilencszer volt válogatott. Az egyik dokumentumban ugyan ott áll, hogy „az volt a kérése, hogy segítsük elő, hogy bekerüljön a válogatott keretbe”, ám ez nem jelent semmit, legalábbis semmi fontosat. Novák ugyanis sokkal jobb futballista volt annál, hogy csak kilencszer szerepeljen a nemzeti tizenegyben, a kérése így tulajdonképpen természetes volt – ha lehet ilyet mondani ebben az esetben. Bizonyság rá Baróti Lajos véleménye, aki így beszélt Novákról: „Rajta is érzem, hogy neheztel rám. Valóban jobb futballista volt annál, hogy tízszer se legyen válogatott, de előbb Mátrai jól játszott a helyén, aztán meg Káposzta jobban passzolt a taktikánkhoz. Az viszont a klasszisát igazolja, hogy Tokióban és Mexikóvárosban olimpiai bajnok lett, arról nem beszélve, hogy amikor a spanyolországi Európa-bajnoki döntőn a harmadik helyért játszottunk, szintén kitett magáért, két gólt lőtt”. Baróti Lajosnál hétszer volt válogatott Novák (1959 és 1965 között), az utolsó két meccsét címeres mezben Sós Károly kapitánysága alatt játszotta, 1968-ban.
A 65 esztendős egykori klasszis vallomása természetesen nagy vihart kavart, és megosztotta a futballtársadalmat is. A vélemények végletesek. Az egykori játszótársak közül Dalnoki Jenő szóba sem akar állni vele, sőt azt kívánja, verje meg az Isten azért, amit tett. Rákosi Gyulában összetört a róla alkotott kép, a lavinát elindító Varga Zoltánt pedig egyáltalán nem hatja meg, hogy Novák összetört emberként ismerte be múltját, nem tudja sajnálni, mert egy olyan ember, aki a csapattársait árulta el, méltatlan az empátiára. Varga ezzel együtt örül annak, hogy volt játékostársa kiállt a nyilvánosság elé, mert így nem mondhatják rá, hogy üldözési mániája van. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, de ez mellékszál ahhoz képest, amit még rögzít Varga. Eszerint a Novák-ügy abban segít, hogy mindenki világosan lássa, milyen légkörben, milyen viszonyok között éltünk, élünk.
Kű Lajos is a letűnt rendszert tartja a felelősnek, ezért megbocsát Nováknak, viszont nem felejt. Az oly sok jelentésben főszerephez jutó Albert Flórián roppant viszszafogott, még napokkal Novák Dezső megszólalása után is csak azt hajtogatja, hogy meg kell emésztenie a történteket. És egyáltalán nem biztos abban, hogy évtizedek elteltével fontos volt elővenni az ügyet.
Hasonló véleményen van a történész is. Tischler János, aki a Rubicon című folyóiratban tanulmányt írt a Nemere-ügyről, egy a Népszabadságnak adott interjúban leszögezte, hogy „…nem jár el tisztességesen az, aki a múlt személyes tragédiáival a jelenben akarja szembesíteni a szereplőket. Éppen elég nekik, hogy el kell számolniuk a saját lelkiismeretükkel”. Novák Dezső vallomása után a történész kiegészítette a véleményét azzal, hogy „…mindig lesznek olyanok, akik ellenállhatatlan vágyat éreznek mások leleplezésére, a történész azonban csak ismételheti önmagát: számára a jelenség összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint az ügynök kiléte”.
Novák úgy gondolja, talán jobb lett volna, ha már a rendszerváltáskor beszél az ügynökmúltjáról, de szerette volna kitörölni az emlékezetéből az egészet. Nem sikerült. Most előállt a Nemere-üggyel, s ezzel arra (is) figyelmeztet, hogy a csontváz ott van a szekrényben, s akármelyikünkre rázuhanhat. Ahol elszámolatlan, de főként lezáratlan a múlt, ott számítani lehet arra, hogy egyszer csak fölpattan a szekrényajtó.
Vasárnaponként, a Népligetben esztendők óta együtt futballoznak a régi klasszisok, közöttük Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Juhász István, Mucha József, Géczi István – és Novák Dezső. A tegnapi játékról Albert hiányzott. Hogy miről esett szó a megjelentek között, nem árulták el, és ez így van jól.
Novák Dezsőnek elsősorban önmagával és a társaival van elszámolnivalója.
JELENTÉS I.: ALBERT FLÓRIÁN (FRÉZIA) MEGFIGYELÉSE. Adta: „Nemere” fn. inf. Vette: Ladányi M. r. őrgy. Idő: 1969. szept. 12. „Jelentem, hogy Frézia közvetlen baráti köréhez a következő személyek tartoznak: Narancs szabó kisiparos, Füge üzletvezető-helyettes, Szőlő gépkocsivezető, Egres táncdalénekes, Ribizli táncdalénekes, Kökény gépkocsivezető. Értékelés: Kapcsolatunk ellenőrzött, megbízható, jelentése ellenőrzött, op. szempontból értékes adatokat tartalmaz. Frézia ismeretségi köréhez tartozó személyek száma felbecsülhetetlen, meglepő viszont közvetlen baráti köréhez tartozók gyér száma, akik valamennyien ismertek előttünk, és elsődleges ellenőrzésüket elvégeztük. Ladányi Mihály r. őrgy.”
JELENTÉS II.: VARGA ZOLTÁN (KANKALIN) DISSZIDÁL. Adta: „Nemere” fn. inf. Vette: Ladányi szds. Idő: 1968. nov. 19. „Egy pénteki napon a csapat városnézésre indult, amikor Kankalin azzal a kéréssel fordult a vezetőkhöz, hogy gyomorrontása van, szeretne a szállodában maradni. A vezetőség ezt engedélyezte. Amikor a csapat visszaérkezett a szállóba és ebédelni készült, Kankalin sehol sem volt. Máskor is szokott késni, úgy gondoltuk, hogy elment sétálni. De 2 óra múlva, mikor nem jött, mivel Dália volt a kapitány, felment megnézni a szobáját, ahol Pitypanggal lakott. A bőröndje üres volt, és az egyenruhája hiányzott, amit ő jelentett a vezetőknek. Ezek után meggyőződtek róla, hogy Kankalin eltávozott. Amit este, a hotelben kapott spanyol üzenet is megerősített, hogy Mexico Cityn keresztül Amerikába repült. Ez az esemény az egész csapatra nagyon rossz hatással volt, hisz a mérkőzések előtt 2 nappal történt. A ferencvárosi játékosokat külön letörte, hisz clubtársuk volt és a hazai bajnokság szép hajrájában hagyta cserben a játékostársait. Természetesen mindenki elítéli a viselkedését, illetve a távozását.”
