Hajlék

S za b a d E u r ó p a

Emlékeznek még a bostoni különgépre? Heteken át attól zengett a média, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek volt-e joga harminckétmilliót költeni egy repülőútra csupán azért, mert kitüntetik az Újvilágban. A balsajtó legfőbb érve az volt: a kormányfő közpénzeket költött voltaképpeni pártcélokra, saját személyének fényezésére. Ugyanezeknek a közpénzféltő véleményműhelyeknek semmilyen hozzáfűznivalójuk nem volt ahhoz, hogy Gyurcsány és Medgyessy százharmincötmilliót áldozott a magyar adófizetők (köztük a jobboldal hívei) pénzéből a baloldali miniszterelnökök és államfők balatonőszödi csúcstalálkozójára. E rendezvénynek semmi értelme, gyakorlati haszna nem volt azon túl, hogy Gyurcsány Tony Blairrel fényképezkedett, ráadásul ő állhatott a csoportkép közepére. Itt aztán tényleg csupán „a pápai gyerek” fényezéséről volt szó, a pártcélokat meg kifejezetten hangsúlyozták. Ráadásul a batizilag közölt összegre sem vehetünk mérget: annyi rakétát és helikoptert ide-oda mozgatni, mint ami a készültséget jellemezte, sokkal drágább mulatságnak tetszik.
Ennek alighanem a sokszorosába kerülne viszont, hogy – mint Göncz Kinga miniszter bejelentette – a kormány egy Budapest környéki úgynevezett befogadófaluba költöztetné a húszezerre becsült fővárosi hajléktalant. Még jól emlékszünk, micsoda hajcihő volt a fehérvári Rádió utca vagy a miskolci gettó ügyében – kíváncsian várom, milyen elvi és gyakorlati háttérrel kívánják létrehozni az agglomerációban a hajléktalanok beharangozott internálótáborát. Göncz Kinga a lelke mélyén érezheti, hogy e kormányzati kezdeményezés nemcsak átgondolatlan és problematikus az emberi jogok szempontjából, de időzített bomba is: ezért nem nevezi meg a miniszter asszony a kiszemelt települést. E névtelen helység lehet az új Dabas-Sári, Zámoly vagy Jászladány. Az ott lakók joggal vethetik majd fel: ha helyi népszavazást rendezhetnek arról, akarnak-e hulladéklerakót; milyen alapon fogják megszégyeníteni őket, hogy nem elég befogadók, ha nem akarnak majd a településükre hajléktalanlerakót? Ingatlanaik ára lezuhan, komfortérzetük semmivé foszlik – miközben Demszky fővárosa vidékre exportálja azt a problémát, amely épp a fővárosi vezetés teszetoszasága miatt nőtt ekkorára. Komolyan elgondolkodtam Göncz asszony alkalmasságán…
A pest-budai hajléktalanok botrányát persze meg kell oldani, de nem a rákosista internálások logikájával. A főváros határain belül, kormányzati segítséggel. És nem úgy, hogy deklarálták: „nem célunk a hajléktalanok kiszorítása az aluljárókból, a közterületekről”. Dehogynem, legyen céljuk! Senki ne ágyazzon a telefonfülkékbe. Ne emeljük kormányprogrammá a harmadik világbeli város- és országimázst.
Ha nekem nem hisznek, hadd idézzem a míves és érzékeny írót, Kukorelly Endrét, aki elkeseredésében Dobrev Klárának ajánlotta cikkét eme tárgyban az irodalmi hetilapban: „Aztán jött a villamos, és ahogy felpréselődtem, azonnal megcsapott a szag, pont az, ismerik? Két hajléktalan ült egymással szemben, egy nő meg egy férfi, köztük, lábuk közé préselve, a motyójuk. De nem szálltam le. Azonnal. Csak az Oktogonnál, átléptem a következő kocsiba. Mert én jól akarom magamat érezni, ennél jobban. Én nem szeretem ezt. Az ilyen szagokat. (…) Gyurcsány Ferencnek ajánlva pár hete írtam egy ilyesféle cikket hajléktalanügyben, semmi válasz. (…) Tegyünk egy alapítványt, apró bérlakásokat biztosítandó utcán lakók számára, jó?”
Jó. Kérem a számlaszámot; egyhavi garzonbért én is állok. A Gyurcsány–Dobrev házaspár meg fizesse be a balatonőszödi fényképezkedés költségeit. Kevésbé fogják megérezni, mint én…