Nemcsak egymás mellett, hanem együtt szeretnénk élni ebben a nagy házban, melyben van egy ajtó, melyen kopogás után, de át lehet jutni – mondta Gyurcsány Ferenc. Az egyre szorosabb együttműködésről elhangzott, a visegrádi négyek együttműködését további két ország, Ausztria és Szlovénia bevonásával lehetne erősíteni. A kormányfő köszönetet mondott, amiért Franciaország után Ausztria is támogatja, hogy az uniós határőrizeti központ Magyarországon létesüljön. Mint ismeretes, a posztért nagy erővel küzd a maga mögött számos támogatót tudó Lengyelország is.
Gyurcsány örömét fejezte ki, hogy megalapozatlanná váltak azok a félelmek, melyek mindkét országban tapasztalhatók voltak május elseje előtt. – Ausztriát nem árasztotta el a magyar munkaerő, nem ürültek ki a magyar városok, nem tettük tönkre az osztrák béreket, hanem partnerség alakult ki – fogalmazott. A regionális együttműködés fontosságát hangsúlyozta Wolfgang Schüssel is. Az osztrák kancellár kifejtette, hazája befektetői hárommilliárd eurót vittek Magyarországra, ami jól mutatja az együttműködés sikerét.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!