A gyűjtőpárt halála

Erdélyben a szkeptikusabb (realistább?) magyarok körében manapság az a politikai találós kérdés járja: hány százalékot kell kapnia az RMDSZ-nek a két hét múlva sorra kerülő román parlamenti és elnökválasztáson ahhoz, hogy meglegyen az öt százaléka? Sokan ugyanis attól tartanak, hogy az alaposan megtépázott választói táborral rendelkező RMDSZ-t a kormánypárt – újraválasztása esetén – némi trükkel besegíti a parlamentbe. Erre többféle módszert el tudnak képzelni a román vidékeken a magyar pártra szavazó egyenruhásoktól (kiskatonák, csendőrök stb.) egészen a bukaresti szavazatösszesítő informatikusok jóindulatáig. Az utódkommunisták és az RMDSZ közötti együttműködés ugyanis jól bevált a jelenlegi ciklusban, hiszen a magyarok kívülről támogatták Adrian Nastase kisebbségi kormányát – az alku látható, a magyar közösség számára érzékelhető eredménye azonban nincs arányban a segítség mértékével.
Mindez persze ma még csak fikció, ezért érdemesebb azt megvizsgálni, egyáltalán hogyan és miért merülhet fel reális lehetőségként egy efféle forgatókönyv. Hogyan jutott ide az a romániai magyarság, amely a környező országok magyarságával ellentétben egészen a mostani választásokig meg tudta őrizni az egység illúzióját?
2004-ben a romániai magyarok államfőjelöltje Markó Béla, a párt elnöke.
A győzelem esélye nélkül, persze, de nem is ez a feladata: a magyarok azért állítanak elnökjelöltet, hogy a személye – és a jelöltséggel járó médiaszereplés – integrálja a saját tábort és mozgósítsa a voksoláson való részvételre; másrészt a különböző elnöki vitákon lehetőséget kap a kisebbség arra, hogy politikai törekvéseit, céljait megismertesse a többségi nemzettel. A legnagyobb baj azzal van, hogy Markó Béla személye már régen nem integrálja az erdélyi magyarságot. Nem is akart indulni (pártelnökként úgyis sok a dolga – mondta), de később beleszeretett a lehetőségbe. A jelöltállítás idején Frunda György neve is felmerült (ő 2000-ben már elindult ugyanezért a tisztségért), de nem vállalta az újbóli megméretést. Indult volna viszont a kolozsvári szenátor, Eckstein-Kovács Péter, aki a románság körében is ismerős, és az RMDSZ belső ellenzékeként talán alkalmas lett volna a pártból kiábrándult magyarok voksainak összegyűjtésére is, de a párt mégis az elnök indítása mellett döntött. A Transindex jegyzetírója szerint az egykori költő a messianizmus, a hiúság és a székely konokság fura keverékének köszönhetően vállalta a feladatot, azt üzenve a romániai magyarságnak, hogy történjen bármi, ők Markó Béla és Markó Béla közül választhatnak. Pedig meg lehetett volna próbálkozni a politikusok helyett köztiszteletnek örvendő közéleti személyiségek meggyőzésével, mondjuk Sütő Andrással vagy Kányádi Sándorral is.
Az RMDSZ belterjessége még a román pártokhoz viszonyítva is szembetűnő: a jelenlegi parlamentben ennek az alakulatnak van a legtöbb két-, illetve hárommandátumos képviselője. A romániai magyarok politikai elitje igen zárt klub, a képviselőséget-szenátorságot sírig tartó állásnak fogják fel azok, akik már bent ülnek. Minden esélyük megvan ennek eléréséhez, hiszen a kívülről kaput döngető ellenlábasaikkal szemben ők a két választás között közpénzen fizetett alkalmazottakat, irodát, autót állíthatnak újraválasztásuk szolgálatába. A Markó-túladagolásban szenvedő romániai magyarsággal azt próbálják most elhitetni, hogy a másfél milliós közösségben nincs új arc, másik egyéniség azon kívül, amit az RMDSZ csúcsvezetése kínál. Nem csoda hát, hogy a romániai magyarság parlamenti képviselete veszélybe került, hiszen egyes felmérések szerint az RMDSZ már az ötszázalékos küszöb alá csúszott. Akik más úton járnak (például a Magyar Polgári Szövetség hívei), azokat éppen Markó nevezte a régi rendszer kollaboránsainak, peremre szorultaknak és rossz magyarsággal beszélőknek, de azért most az ő szavazataikra is számít. Azt reméli, hogy elfelejtik: az MSZP–SZDSZ-kormány az RMDSZ támogatásával törölte el az „egységes magyar nemzet” kifejezést a státustörvényből. Ellopták a helyhatósági választásokon az autonómiával kampányoló MPSZ fő témáját, és most a „Párbeszéd az autonómiáért” szlogennel indul harcba az RMDSZ, miközben az RMDSZ-többségű Hargita és Kovászna megyei tanácsok hatóságilag elutasítják a tömbmagyar megyék önkormányzatainak az autonómia igénylésére vonatkozó népszavazási kezdeményezéseit. Most – kampány lévén – támogatják ugyan a kettős állampolgárságot, de például a magát liberálisnak mondó Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor arra büszke, hogy az anyaországi SZDSZ nemmel való szavazásra buzdít december ötödikén. Az RMDSZ vezetői esetleges választási kudarcuk esetén a szélsőséges román politikusok visszatértével félemlítik meg a romániai magyarságot, miközben az átvilágító bizottságban (CNSAS) az RMDSZ-es küldött szavazata mentette meg a magyargyűlöletéről elhíresült Corneliu Vadim Tudort, a Nagy Románia Párt vezetőjét, így ő is indulhat elnökjelöltként. A Markó Béla által az anyaországi Duna TV-be delegált kurátorok közleményt adtak ki, mely szerint a magyar adófizetők pénzéből működő műholdas televíziót alá kell rendelni az RMDSZ választási szempontjainak, hogy a párt bejusson a parlamentbe.
A párt csúcsvezetői lej- és dollármilliárdosok lettek a rendszerváltást követő években, miközben kizárták és ellehetetlenítették a szervezetből a másként gondolkodókat. A romániai magyar emberek közel fele a létminimum alatt él, és az autonómiában látja sorsa javulásának egyetlen esélyét, de Székely Ervin bihari RMDSZ- képviselő a hitlerizmussal hasonlítja össze a székelyföldi autonómia gondolatát. A bihari RMDSZ-vezetők felügyelőbizottsági tagok voltak (Kulcsár Attilával együtt) Mudura Sándor nagyváradi plazájában, a Verestóy család médiaérdekeltségeit románoknak (egyik esetben az ortodox egyháznak) adták el, az RMDSZ feljelentette a székelyudvarhelyi Emlékezet Parkját a román bíróságon. A polgári szövetség most sem indulhat a választásokon annak ellenére, hogy a Romániáról szóló európai uniós országjelentésben nevesítették az MPSZ-t mint egy alapvető alkotmányos jogsértés áldozatát (mint ismeretes, RMDSZ-es segédlettel már a tavaszi helyhatósági választásokon elgáncsolták őket).
Az RMDSZ vezetői nem válogatnak a módszerekben. Hogy a cikk elején említett viccnek van valóságalapja, mi sem bizonyítja jobban, mint Takács Csaba ügyvezető elnök kijelentése, aki a székelyudvarhelyi helyhatósági kudarc kapcsán kijelentette (az RMDSZ-nek 1990 óta nem sikerült polgármestert befuttatnia a székely anyavárosban): „amit elveszítettünk Udvarhelyen, azt visszanyertük Suceaván”. A kijelentésben az a nagyon érdekes, hogy a moldvai városban nem élnek számottevő tömegben magyarok.
Két hét múlva új elnököt és parlamentet választ Románia. Mivel az RMDSZ már nem gyűjtőpárt, hanem egy jól definiálható csoport zsákmánycentrikus magánvállalkozása, nagy kérdés, hogy a magyarok bejutnak-e a törvényhozásba. És ha igen, akkor kinek és mekkora árat kell fizetnie érte?