A rendőrök egy 49 éves román állampolgárságú férfit állítottak elő, mert a megalapozott gyanú szerint korábban egy másik férfit megütött.

A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett – válaszolt a verekedéssel kapcsolatos kérdésinkre a Budapesti Rendőr-Főkapitányság. Kiemelték,
a férfit a rendőrök garázdaság és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárásban szabadlábon védekezik. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt.
Nem egyedi eset, ami a Móricz Zsigmond körtéren történt. Néhány héttel ezelőtt egy munkába tartó férfit vertek meg a téren.
Kedd reggel fél nyolckor ment a barátom dolgozni, leszállt a 49-es villamosról a Móricz Zsigmond körtéren, ment lefelé a M4-es metróhoz, ekkor minden szóváltás, beszólás, lökdösődés nélkül csak azt érezte, hogy valaki állon rúgta
– számolt be az esetről a Tizenegy Állatvédő Egyesület. A bejegyzés szerint az egyik támadó 30-40 év körüli férfi volt fekete pólóban, vastag arany nyaklánccal, a másik nagydarab, kopasz fiatalember.
Az áldozat az egyesület közlése szerint kórházba került, a röntgen és a CT eredménye is negatív lett, de azóta zúg a füle, enni, rágni nem tud, egy-másfél hétig csak pépeset tudott enni.
Az ügyben megkerestük a rendőrséget. A Magyar Nemzetet arról tájékoztatták, hogy az esettel összefüggésben a XI. kerületi rendőrkapitányság
garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen,
az elkövető felkutatása folyamatban van.