Szenzációs őskori régészeti leleteket találtak a miskolci Avason, az ásatások eredményei azt bizonyítják, hogy az ősember is végzett környezetátalakító tevékenységet – közölte tegnap Ringer Árpád, a Miskolci Egyetem ős- és ókortudományi tanszékének vezetője. – A paleolit kori régészeti leletek nagy meglepetést keltettek, bár 1988 óta egyre érdekesebb bizonyítékokat találunk az őskori kovabányászatról az Avas hegy Tűzköves néven ismert részén.
A kutató elmondta: az igazi feltárás csak most kezdődött, mert új út épül, s emiatt kötelező a régészeti kutatás. Az ásatások ezúttal nem a szokásos kisebb szelvényekben zajlanak, hanem egy nagyobb, négyszázszor tizennégy méteres területet vizsgálnak át, majd télre visszatemetik. Az őskori ember kovalelőhelyén harmincezer–ötvenezer éves szerszámok, használati eszközök kerültek elő, amelyek rendkívül erősek és szakszerűek. A munka a jövő év tavaszán újrakezdődik. Arra keresik majd a választ, hogyan tudott többmázsányi kőzetanyagot megmozgatni az őskorban élt ember – hangsúlyozta Ringer Árpád.
A kova rendkívül fontos és értékes kőnek számított, tűzgyújtásra szolgált, és abból pattintották szerszámaikat is. A leletek alapján ezek az eszközök már újfajta módszerrel készültek, párhuzamos élüknek, szabályos alakjuknak köszönhetően sokkal hatásosabbak és sokoldalúbban használhatók voltak – mondta a kutató.

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon