El nem mondott történet

Iraknak van egy olyan története is, amelyről nemigen beszélnek. Ennek utolsó fejezetét a múlt hét végén írták, amikor a Párizsi Klub hitelezői megállapodtak, hogy elengedik annak a hivatalos külső adósságnak a 80 százalékát, amellyel Irak tagjaiknak tartozik. Amint Bush elnök mondta, ez a megállapodás jelentős nemzetközi hozzájárulás a közel-keleti ország folytatódó politikai és gazdasági újjáépítéséhez. Ám az iraki gazdasági sikerekről ennél többet, sokkal többet is el lehet mondani.
Az első öbölháború kitörése előtt, 1979-ben az egy főre jutó életszínvonal tekintetében azonos szinten állt Olaszországgal. Szaddám Huszein kormányának bukásakor a bruttó nemzeti termelés megegyezett egy elszegényedett fejlődő országéval, és ez volt a világ leginkább eladósodott nemzete. A lehangoló örökség, amely jelentős biztonsági kockázattal párosul, hatalmas akadály a gazdasági fejlődés útjában.
E problémák ellenére az irakiak kitartanak és sikerrel járnak. Gazdaságpolitikájukkal elérték, hogy a gazdaság eredménye 2004 első tíz hónapjában 51,7 százalékkal magasabb lett, mint 2003-ban. Az egy főre jutó jövedelem, amely tavaly mindössze 500 dollár volt, az idén előreláthatólag 780 dollár lesz.
Az ideiglenes kormány példás középtávú gazdasági tervet léptetett életbe. Az újonnan függetlenné vált központi bank kézben tartja az inflációt, így a fogyasztói árindex 2004 első nyolc hónapjában csupán 5,7 százalékkal, míg tavaly 46 százalékkal emelkedett. Az elmúlt év során az új dinár 27 százalékkal erősödött a dollárhoz képest.
Mindeközben az iraki olajügyek minisztériuma nagyszerű munkát végez, és az olaj-infrastruktúra ellen intézett sorozatos támadások dacára visszaállítja a korábbi termelési szintet. Szeptemberben az ország nyersolajtermelése átlagosan 2,54 millió hordó volt naponta, ami megegyezik a háború előtti adatokkal.
A kormány keményen dolgozott azon, hogy újra bekapcsolja a gazdaságot és kereskedelmet a nemzetközi vérkeringésbe. Februárban az ország megfigyelői státust szerzett a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO), és lépéseket tesz annak érdekében, hogy teljes jogú tagja legyen. Hónapokon át tartó, részletekig menő tárgyalások után ugyancsak szeptemberben 436 millió dollár értékű megállapodást írt alá a Nemzetközi Valutaalappal. Ez a megállapodás – amely húsz év óta az első kapcsolatfelvétel jele az IMF-fel – ugyancsak arra mutat, hogy jó úton halad a gazdaság.
Az újjáépítés széles körű nemzetközi támogatással történik, amelyben az Egyesült Államok és a gazdaságilag legfejlettebb nyolc ország mellett olyan államok is részt vesznek, amelyek programtámogatások és hitelek formájában összesen több mint 14 milliárd dollár értékű kötelezettséget vállaltak októberben Madridban (azon a több mint 18 milliárd dollár értékű kötelezettségen túl, amelyet az Egyesült Államok vállalt). A rendkívüli mértékű segítségnyújtás Irak gazdasági potenciáljának elismerésével, valamint regionális fontosságának felismerésével magyarázható.
Szeptemberben én vezettem a közös gazdasági bizottságnak az iraki kollégákkal folytatott értekezletén részt vevő amerikai küldöttséget. Mély benyomást tett rám az irakiak szakértelme és elkötelezettsége. Az a gazdasági fejlődés, amelyet eddig – igen nehéz körülmények között – elértek, hozzáértésükről és bátorságukról tanúskodik. Különösen igaz ez a kormánytagokra, akik nagy személyes kockázatot vállalva dolgoznak azon, hogy valóra váltsák elképzelésüket a demokratikus és szabad Irakról. Hazájuknak továbbra is szüksége van a segítségre, különösen az iparosodott országokéra. Ennek a segítségnek tartalmaznia kell biztonsági műveletek támogatását – amely rövid, közép- és hosszú távon a siker kulcsa – csakúgy, mint az újjáépítést és a befektetéseket. A fejlett országokból érkező segítség különösen jól jönne most, amikor az iraki kormány igyekszik egyengetni az utat a január 30-ára kitűzött első demokratikus választások előtt. Mint Barham Száleh iraki miniszterelnök-helyettes mondta Tokióban az októberi donorkonferencián: a segítség nem jótékonykodás, hanem befektetés egy nagy fontosságú régióban található ország jobb jövőjébe.

A szerző az Egyesült Államok külügyminisztériumának gazdasági, üzleti és mezőgazdasági ügyekért felelős
államtitkára