– Pedig én tényleg véletlenül és igen későn lettem atléta – elevenítette fel a kezdeteket a már 65 éves Kovács Attila. – Szekszárdon csak az érettségi évében indultam először egy járási versenyen, miután annyit megállapítottak rólam, hogy gyors vagyok. Győzelmemet követően háromszori rábeszélésre kezdtem el látogatni a helyi Dózsa edzéseit.
Ennek ellenére sokáig nem akarta elhagyni Szekszárdot.
– Nagyon jól éreztem magamat első edzőm, Mozolai János társaságában, s bár 1980-ban megnyertem az utánpótlás országos bajnokságot, egy évvel később pedig a felnőtteknél is én lettem az első, meg sem fordult a fejemben, hogy a fővárosba költözzek. Még amikor Fejes Zoltán szövetségi kapitány 1983 őszén megpedzette a klubcsere gondolatát, először azt is elhárítottam. Idővel beláttam, hogy otthon egyértelműen rosszabb körülmények között készültem. Márpedig ha a legjobbakkal akartam csatázni, nem adhattam ekkora előnyt nekik. Így lettem újpesti atléta még abban az évben és lettem a kivételesen jó edző, Oros Ferenc tanítványa.
Sokat köszönhet az edzőinek
Kovács Attila a világbajnoki és olimpiai szereplésen felül tíz egyéni magyar bajnoki címet szerzett az 1993-as visszavonulásáig. S bár nem akart edző lenni, Rezák Pál és mások kérésére még vagy tíz évet eltöltött a pálya szélén, s edzői minőségében is hasznosította azt, amit Oros Ferenctől tanult.
– Ő valóban extra szakember volt. Már az edzőtáborozások alkalmával figyeltem, hogyan foglalkozik a versenyzőivel. A legfőbb erénye a filozófiájában rejlett. Ahogy partnerszámba vette a versenyzőit, akiknek minden lépéséhez volt valami érdemi hozzáfűznivalója. Rettenetesen tudta: milyen feladatot, miért és hogyan ír elő! Hogy mit várjon el, hogy mit és hogyan csinálj, hogyan végezz el egy bizonyos gyakorlatot. És ahogyan a tudományos aprólékossággal kiszámította a fejadagot, miként „vasalta be” az edzéseken az utolsó résztávig az illetőkön.
Kovács Attila szurkol Molnár Attilának és Takács Boglárkának
Kovács Attila idővel mégis elhagyta az edzői pályát és civil elfoglaltságot választott.
