Mennyi gyűlöletnek kell felhalmozódnia ilyen brutális gyilkosság elkövetéséhez? Ma már nem elég az egyszerű öldöklés, meg kell gyalázni az áldozatot, csak így lehet bekerülni az esti híradók nyitóképeibe, a másnapi újságok címlapjaira. Azon a november eleji délelőttön Theo van Gogh egy amszterdami filmstúdióba kerekezett, még pár utolsó vágást akart végrehajtani hamarosan bemutatandó filmjén. A nyílt utcán valaki fellökte, agyba-főbe rugdosta, majd megkéselte a 47 éves filmrendezőt, aki Vincent van Gogh testvérének, a híres műkereskedőnek és festőnek, Theónak volt az ükunokája. Ezt követően a merénylő elővette pisztolyát, és hat lövést eresztett a rendező-újságíró fejébe. Mielőtt a gyilkos eltávozott volna a tett helyszínéről, elvágta Theo van Gogh torkát, majd késével egy ötoldalas üzenetet szúrt a mellére. Ez a „többszörös” gyilkosság alaposan feladja a leckét azoknak a holland pszichológusoknak, akik e véres cselekmény valódi indítékait kutatják a lélek bugyraiban.
Az elkövető, a 26 esztendős marokkói és holland kettős állampolgár, Mohamed B. – amint azóta megszólaltatott tanárai elmondták – illedelmes, jófejű tanuló volt az iskolában. A holland biztonsági szolgálat – az AIVD – emberei számon tartották ugyan, de nem került be a szélsőséges iszlamisták 150 fős erőszakos magjába, akiket külön figyelem övezett. A holland titkos ügynökök azt tartották róla, hogy valahol a radikális mozgalom szélén helyezkedik el, és nem különösebben agresszív személyiség. Egyébként sohasem állították elő, sohasem hallgatták ki.
Talán ő az első, aki megcáfolta azt a felfogást, hogy az arab bevándorlók második nemzedékénél a nyugati nevelés kizárja a fanatikus tettek elkövetésére való hajlandóságot. Ugyanis eddig a hírhedtté vált európai merényleteket külföldi, főleg észak-afrikai országokból érkezett terroristák követték el. Mohamed B. Hollandiában született, és ott járt iskolába. Tehát tisztában lehetett a következményekkel. Hagyományos arab ruhába öltözve, zsebében végrendeletszerű levéllel várta a rendőröket, abban a tudatban, hogy a velük vívott tűzharcban mártírhalált hal. A rövid tűzpárbajt azonban túlélte, ám az elfogására a tetthelyre érkezett rendőrök közül egy súlyosan megsebesült.
Ma már a biztonsági szervek előtt sem kétséges, hogy nem magányos merénylővel állnak szemben. A terrorizmus elérte Hollandiát. Kiderült, hogy olyan terrorsejt gondolta ki és hajtotta végre a gyilkosságot, amely nemzetközi kapcsolatokat ápolt, el egészen az Al-Kaida egyik testvérszervezetéig. A letartóztatott hét észak-afrikai személy – kivéve az elkövetőt – egyike sem holland állampolgár.
De mi volt a szélsőséges iszlámhívők szemében Theo van Gogh bűne, aki csak a „falu bolondjának” nevezte magát? Az biztos, hogy politikai kérdésekben nem rejtette véka alá véleményét. Az interneten Dohányos név alatt – ha ébren volt, a szájából egy percre sem esett ki a Gauloises cigaretta – naponta publikált jegyzeteket. Három könyve jelent meg, vagy húsz – körülbelül fele-fele arányban rövid és egész estés – film maradt utána. Szinte állandó meghívottja volt a különféle tévés politikai vitáknak. Hollandiában, ha lett volna ilyen cím, őt tartották volna a szabad véleménynyilvánítás koronázatlan királyának. Nemegyszer élőadásban, vita közben otthagyta az egybegyűlteket, ha nem értettek egyet vele. És ez gyakran előfordult, ugyanis az általa hangoztatott nézeteket ugyancsak vitriolos formában adta elő. Szerinte az iszlám „agresszív és retrográd”, akik pedig követik – hogy elbírja a nyomdafesték –, azok „kecskékkel hálók”.
De valójában mit is képviselt Theo van Gogh? Fontos adalék személyéről, hogy jó barátja volt Pim Fortuynnek, a két és fél éve hasonló körülmények közt meggyilkolt szociológiaprofesszornak, pártvezetőnek. A sajtó által többnyire populistának, demagógnak kikiáltott, magát nyíltan melegnek valló politikus éppen iszlámellenes nézeteivel vívott ki rövid idő alatt hatalmas népszerűséget Hollandiában. A 2002-es parlamenti választások előtt azonban – mivel Pim Fortuyn engedélyezte volna a nyérctenyésztést bundagyártási célra – egy őrült állatvédő lelőtte a politikust. A két évvel ezelőtti volt a XVII. század óta az első politikai gyilkosság, most novemberben a másodikkal kellett szembesülniük a hollandoknak.
Fortuyn csakúgy, mint Theo van Gogh, úgy tartotta, hogy az iszlám antiliberális és erőszakos volta miatt vége a holland társadalom toleranciájának, fel kell venni a harcot ellene. A 16 millió lakosú Hollandiában mintegy 900 ezer muzulmán él, többségében marokkóiak és törökök. A nagyvonalú állami támogatások és az adminisztratív kötöttségek hiánya miatt Hollandia a legkívánatosabb úti cél a bevándorlók számára. Itt nincsenek gettók, nincs szegénység, mint nem egy szomszédos nyugat-európai országban. Csak aki nem akarja felfogni, az nem veszi észre, hogy a bevándorlók akár egy évtizeden belül többségbe kerülnek az olyan nagyvárosokban, mint Amszterdam és Rotterdam. Theo épp a 0605 című, Fortuynről szóló dokumentumfilm utómunkálataira igyekezett, amikor meggyilkolták. A jövőre a mozikba kerülő alkotásban – saját szavai szerint – szerette volna tisztára mosni Pim Fortuyn emlékét, amelyet „a politikailag korrekt baloldal igyekezett ördögiként lefesteni”.
A fő indok, amiért az iszlám szélsőségesek kimondhatták rá a halálos ítéletet, az augusztusban bemutatott tízperces rövidfilmje, amely a Megalázkodás címet viselte. Ebben a muzulmán képmutatás fölött mondott ítéletet, amely semmibe veszi a nők jogait. A film elején csodálatos meztelen nő táncol egy fátyol mögött, teste jól láthatóan Korán-idézetekkel van tetoválva. A fiatal nőt többször is megerőszakolják a filmben. A forgatókönyvíró az a szomáliai ortodox muzulmán családból érkezett nő, Ajan Hirsi Ali, aki hasonló körülmények közül 12 évvel ezelőtt menekült Hollandiába. Jelenleg liberális parlamenti képviselőnő Hollandiában, és hasonló nézetei vannak az iszlámról, mint amelyeket Theo van Gogh vallott. A Theóra felszúrt levél szerint a filmrendező után ő szerepel a második helyen az elpusztítandók listáján. A merényletet követően a holland biztonsági szervek azonnal ismeretlen helyre szállították a képviselőnőt. Egyébként Theónak, aki a film nyári bemutatója után naponta tucatjával kapta a fenyegetéseket, szintén felajánlották a testőri védelmet, ő azonban ezekkel a szavakkal utasította el: „Aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik.”
A fenyegető levélben Hirsi Ali mellett Geert Wilders neve is szerepel, aki a közelmúltban vált meg a liberális párttól, mert nem volt hajlandó támogatni Törökország EU-csatlakozási szándékát. A napokban Wilders olyan „háborúról” beszélt, amelyet Hollandiának előbb vagy utóbb meg kell vívnia. A gyilkosság után a hollandok majd fele érzi magát kevésbé türelmesnek a bevándorlókkal szemben, 12 százalékuk a muzulmán bevándorlás azonnali leállítását támogatja. A nagy példányszámú De Telegraaf című napilap biztosra veszi, hogy Wilders új pártot alapít, amely ilyen jellegű követeléseket tűz majd zászlajára. Az új képződmény a Fortuynt követő eszmékkel látatlanban is tíz százalék körüli eredményt érhet el 2007-ben a parlamenti választásokon – jósolják a holland lapok.
Az iszlám vádpontok közül figyelemre méltó az, amely szerint zsidók uralják a holland politikai életet. A levél kiemeli Job Cohen amszterdami polgármester szerepét, aki úgymond manipulálja a zsidókat a nem zsidók ellen. Bár Theo van Goghnak Job Cohenre is voltak nem éppen hízelgő szavai, a polgármester most mégis az elhunyt tiszteletére megrendezett nagy amszterdami tüntetés élére állt.
A múlt heti megmozdulás csupán egy volt a sok közül, amely arról tanúskodott, hogy robbanás előtti a feszültség a többség és a kisebbség között. A sokk már nem jó szó erre, hiszen nem egy városban voltak – igaz, csak pár száz fős – szélsőjobboldali tüntetések az arabok ellen. A hét végén több muzulmán intézményben tettek kárt. Hétfő hajnalban felrobbantották az eindhoveni Korán-iskola bejáratát. Az ellenségesség légkörében a hatóságok határozottan félnek attól, hogy nagyobb összetűzés robban ki. A Trouw napilap vezércikkében megállapította: „Ez a gyilkosság indíthatja el azt a hullámot, amely a különböző közösségek közt megállíthatatlan örvényt kelthet, hogy ezután úgy tekintsünk egymásra, mint ellenségekre.”
origo.hu
Orbán Viktor újabb jelentős béremelést hagyott jóvá, amely sokaknak okoz majd örömet
