Olyan rendeletet szándékoznak hozni a miniszterelnök-helyettes beszámolója szerint, amely a bűncselekményt elkövető kettős állampolgároktól elvonhatóvá teszi a holland állampolgárságot, és ilyen módon könnyebb lesz a bűnözőket kiutasítani az országból.
A 47 éves Theo van Goghot – Vincent van Gogh világhírű festőművész testvérének, Theónak az ükunokáját – kedden gyilkolták meg Amszterdamban.
Van Gogh korábban halálos fenyegetéseket kapott, miután egyik filmjében a nőkkel való bánásmódja miatt bírálta az iszlámot. A gyanúsított, egy 26 éves holland–marokkói állampolgárságú férfi tűzharcot vívott a rendőrökkel, megsebesült, végül elfogták. Mohammed B. lelökte a kerékpárjáról a munkába tartó Theo van Gogh filmrendezőt. Először összerugdosta, majd a földön fekvő férfit egy hosszú késsel többször mellbe szúrta, és hatszor fejbe lőtte. Utána elvágta a torkát, és a véres késsel egy ötoldalas levelet szúrt a hasába. A levél többek között halálosan megfenyegeti azt a szomáliai képviselőnőt is, aki Van Gogh Submission című, tízperces kisfilmjének a szövegét írta. A dokumentumfilm elítélően mutatja be az élet minden területén elnyomott nők sorsát a közel-keleti országokban. A holland televízió augusztus végén mutatta be a „holland Michael Moore-nak” is hívott rendező alkotását.
A hatóságok pénteki bejelentése szerint a nyomozás során megállapították, hogy a gyilkossággal vádolt Mohamed B. olyan szélsőséges mohamedán csoport központi figurája, amely „terrorista-összeesküvéssel” gyanúsítható.
Van Gogh ellentmondásos művészember volt, publicistaként írásaiban többször megsértette a vallási érzéseket, mind a keresztényekét, mind a zsidókét.
A rendezőnek a 2002 májusában meggyilkolt Pim Fortuyn jobboldali politikusról szóló dokumentumfilmjét még nem mutatták be. Korábban a szintén iszlámellenes támadásairól ismert Fortuyn meggyilkolása hatalmas belpolitikai vihart kavart: a merénylet után megtartott hollandiai általános választásokon a Pim Fortuyn Listája az ország második legnagyobb politikai ereje lett, és nyolc hónapig a kormánykoalíciónak is tagja volt.
Az eset újabb tünete a toleranciájára oly büszke Hollandia egyre súlyosbodó társadalmi válságának, ami a liberális többség és a konzervatív mozlim kisebbség között feszül. A 16 millió lakosú Hollandiának több mint egymillió arab származású lakosa van, és ebből 300-350 ezer főre becsülik a Marokkóból érkezett emigránsok számát.

Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”