Hol van már a meleg július, amikor a Magyar Szocialista Párt még 48 százalékos személyi jövedelemadóról álmodott? Hol van már a huszonhétszeres jövedelemkülönbség és a baloldali fordulat szépen hangzó jelszava? Véget ért a kampány. Nincs már szó a társadalom kettészakadásáról és a kiáltó jövedelemkülönbségekről. Két MSZP-kongresszus után eltűnt az első vonalból Gazsó, Jánosi, Hegyi, Krausz, Tabajdi és mindenki, aki nem ért a „gazdasági ésszerűség” nyelvén. Saját jól felfogott érdekében, TGM is inkább a Magyar Nemzetet szidja, mint Gyurcsányt.
A szocialista populizmus helyébe pedig a liberális adópopulizmus lépett. Köddé vált a negyedik kulcs és a 48 százalékos adókulcs ígérete: maradt két kulcs és 38 százalék. Nem lett semmi az árfolyamnyereség-adóból sem: adókérdésben Kuncze Gáborék rövid időn belül háromszor törölték fel a szocialistákkal az Országgyűlés padlóját.
A progresszív adó helyett most az adócsökkentés jelszava a módi. ATV-től Nap-nyugtáig azt halljuk: a kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése következtében százmilliárd forinttal több marad az emberek zsebében. Jól járnak a kiskeresetűek, csak a rászorulókat támogatjuk.
Az ellenzéki politikusok rámutattak: a minimálbéren élő, eddig is adómentes sávba tartozó állampolgárnak semmivel sem javul a helyzete. De ne felejtsük el: a többi kiskeresetű is vesztes. A minimálbérből élőktől felfelé a másfél milliós sávhatárig fokozatosan nő ugyan a megtakarítás, egészen odáig, hogy a másfél milliós éves jövedelműeknek nominálértékben durván 55 ezer forinttal kevesebb adót kell fizetniük 2006 tavaszán, mint 2005 elején.
A másfél milliós választóvonal felettiek azonban jobban járnak. Hiszen nekik is van másfél millió alatti jövedelemrészük, és ezután is csak 18 százalék adót kell fizetni. Sőt, a teljes másfél millió alatti jövedelemrész után az 55 ezer forint a zsebükben marad. Másképp fogalmazva: a másfél millió alatti jövedelemsávban legjobb esetben is csak 55 ezer forint lehet a megtakarítás, míg a fölött mindenki biztosan élvezi a teljes könnyítést. Nem igaz tehát az a kormányoldali állítás, hogy a személyi jövedelemadó-kulcsok átalakítása, a kétkulcsos rendszer bevezetése az alacsony jövedelműek helyzetét javítaná. Ellenkezőleg: a jövedelmi olló, ha csekély mértékben is, de tovább nyílik.
Hol itt a baloldali fordulat? Úgy értelmeznék a baloldalon a közteherviselést, hogy a tehetősebbek adóterhe arányosan jobban csökken? A Medgyessy-kormánnyal szemben, amely a másik kezével vette vissza, amit az egyik kezével adott, Gyurcsány azt veszi vissza a másik kezével, amit az egyik kezével oda sem adott a kisembernek.
Merthogy visszaveszi, afelől nincs kétség. Első jeleit már láthatjuk. A kormány 2005-ben 66 százalékkal emeli az idén bevezetett vízterhelési díj mértékét. Ez a csatornadíjak legalább húszszázalékos emelését hozza magával. A bankadót is mi fizetjük meg, a statisztikai küszöb alatt átcsúszó ügyleti költség címén. A magánútlevélért fizetendő illeték a jelenlegi négyezerről hatezerre növekszik. Jogosítványra, forgalmi engedélyre, gépjárműtörzskönyvre is hatezret fogunk fizetni négyezer forint helyett. A gépjárműátírás, a vállalkozói igazolvány és a működési engedély kiadásáért fizetendő illeték duplájára emelkedik. Emelkednek a cégbejegyzés díjai. A külföldre utazók, a gépkocsi-tulajdonosok és a kezdő kisvállalkozók úgy általában nem tartoznak a rászorulók közé, akiket a kormány támogatni akar.
Rászorulók viszont a tőzsdecápák, akiknek továbbra sem kell adót fizetniük a tőzsdei értékpapírjaikkal elért nyereségük után. A mindig a gyengébb ellenállás irányába nyomuló szocialistáknak nem esik nehezükre meghajolni az összes többi parlamenti pártot is maga mögött felsorakoztató tőzsdelobbi akarata előtt. Annál is inkább, mert súlyos érvek szólnak az árfolyamnyereség-adó általuk bevezetendőnek vélt formája ellen. Ezek közül csak egyik az, hogy nem sokat hozna a költségvetés konyhájára. Ennél fontosabb, hogy a részvények nyolcvan százaléka külföldiek, legfőképpen nagy amerikai nyugdíjasalapok kezében van. Ezek pedig nem nálunk, hanem saját hazájukban adóznak. Egyébként is – mint erre a Figyelő című gazdasági hetilap rámutat –, a magánszemélyekre más adózási szabályok vonatkoznak, mint az intézményi befektetőkre, és ez utóbbiak könnyen kibújnának az adófizetés alól (például az átkötésekkel). Az árfolyamnyereség-adó nem segítene tehát a magyar gazdaság legnagyobb problémáján, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozásokon keresztül hagyják el az erőforrások az országot. Mindezt a szocialisták is tudják, nem is akarták igazán az árfolyamnyereség-adót. A bevezetésére tett javaslat ugyanaz volt, mint a bankadó vagy a személyi jövedelemadó-csökkentés. Egyszerű populista hastánc a könnyen megtéveszthető zsigeri baloldaliak megnyerésére.
„Rászorulók”, és ily módon adómentességet élveznek azok is, akik társas vállalkozás tulajdonjogát öröklik. A kis Gyurcsányoknak nem kell tehát aggódniuk: az állam nem fogja őket gatyára vetkőztetni, hogy örökölhessék Őszödöt és a Motimot. „Rászorulók”, és adómentességet élveznek – a lakásszám korlátozása nélkül – azok az építési vállalkozók is, akik öt évre felajánlják az önkormányzatnak lakásaikat, hogy az bérbe adja a rászorulóknak. A törvény szövegéből a rászoruló szó elől rejtélyes módon kimaradt a szociálisan jelző. Hogy ki is a jelző nélküli rászoruló, arról többet elárulnak azok a szocialista nyilatkozatok, amelyek szerint „túl sok a magántulajdonú lakás” Magyarországon.
A parlamentben korábban, még 2003 végén elfogadott adótörvények szerint rászorulók, ezért támogatandók és nyolcvanszázalékos adókedvezményt élveznek a legalább hárommilliárdot befektetők is. És még csak le sem kell csorgatniuk a hasznukat: a korábbi ötszáz fő helyett elég, ha csak száz új alkalmazottat vesznek fel. Hátrányos régiókban pedig elég, ha egyenesen csak ötvennel bővítik az alkalmazotti létszámot. És „rászorulók” azok is, akik vágott dohányból sodorják a cigit, ők harmadannyi adót fizetnek, mint a rendes cigit szívók. A két MSZP-kongresszust megelőző baloldali kampány idején Gyurcsányék azzal édesgették magukhoz párton belüli baloldali ellenzéküket, hogy – szemben a „gazdagokat szerető Fidesz-kormánnyal” – ők megvonják a tehetősek adókedvezményét. Nos, ebből sem sok valósult meg: csak a családok lettek szenvedő alanyai az újdonsült baloldaliságnak.
A sulinet és más kisebb kedvezmények összevont korlátozása százezer forintban ugyanaz, mint a százmilliárdos személyi jövedelemadó-csökkentés. Sima PR-fogás. Az igazán jelentős kiváltságok: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetések kedvezményei megmaradtak. Tovább bővültek a munkáltatói előjogok az étkezési jegyek és az üdülési jegyek adományozása terén is. Az eredetileg hangoztatottakkal szemben a luxusautók regisztrációs adója is csak 5 százalékkal nő. A mobiltelefonok magáncélú használata pedig továbbra sem minősül természetbeni juttatásnak, 22-27 milliárd forinttal toldva meg jórészt a multinacionális vállalatok eredményét, és ugyanilyen összegtől fosztva meg a bérből és fizetésből élő kisemberek nagykalapját, a központi költségvetést. Végül továbbra sem akadályozza semmi a jómódúak „cégesülését” és a vállalkozások jövedelmének elköltségesítését.
Mindebből látszik: a valóban rászoruló kisemberek képviseletét vállaló szocialistákhoz és kormányukhoz egyelőre nem jut el a kisemberek hangja. Ezért ők inkább azokat képviselik, akik hangja valóban eljut hozzájuk: a céget öröklő, vágott dohányt szívó, lakásokat öt évre bérbe adó, baráti vállalkozásokban felhasználható étkezési és üdülőjegyeket osztó, luxusautót használó „rászorulóké”.
A két MSZP-kongresszust megelőző baloldali kampány idején Gyurcsányék azzal édesgették magukhoz párton belüli baloldali ellenzéküket, hogy – szemben a „gazdagokat szerető Fidesz-kormánynyal” – ők megvonják a tehetősek adókedvezményét.
Nos, csak a családok lettek szenvedő alanyai az újdonsült baloldaliságnak.
