MI A MAGYAR?

A herderi jóslat alapja, hogy a magyar a többi nagycsaládos nép között egyedüli, kisszámú nép, itt alakul ki, még az iszlám időszakában. Ismerjük a számítgatásokat, mennyivel lett volna több magyar Mohács nélkül.
Lehet reális becslés, hogy a természetes szaporodás közös átlaga szerint a századunkban levált hárommillió ötven év folyamán mennyire nő természetes viszonyok között, a saját közösségében. Hozzávéve azok seregét, akik a rázkódtatások következményei miatt innen „tántorogtak” világgá, a katasztrófa világméretben párját ritkítja.
(…) Nem az én hivatásom jellemezni a közérzelmi gyűrűt, amely a múltban s közelmúltban bennünket övezett. Hőfokának alakulására közvetlenül nem hathatunk. „Diaszpóráink” helyzetének is észlelői vagyunk csupán. Hathatunk azonban mindkettőre saját körünkben való magatartásunkkal.
Gazdasági helyzetünk, közállapotaink alakulása jó ideje és messze távoli gyűrűkben: kontinensünkön túli távolságban is ébreszt megbecsülő figyelmet: nemegyszer sóvárgástól sem mentes tiszteletet. Mint olyan nép iránt, amely annyi megpróbáltatás után is talpra állt, s állta meg ismét helyét a világ népei közt, úgyhogy aztán a biztos fejlődés lépcsőfokain halad fölfelé. Herder nem ismerne rá. Még kevésbé, akik jóslatát kárörvendően terjesztették és toldogatták.
Az előbbiekhez hasonlóan az emelkedő alakulás, a tisztulás jeleit mutatja szellemi életünk is; múlóban az eszmei kavargásnak azok a tünetei, amelyektől ugyancsak visszahőkölt volna Ady szelleme. A szenvedélyeknek és félreértéseknek fokozódó eloszlása – ez a tisztánlátás – tárja föl, milyen nehéz feladatok várnak még szellemi életünkre. A nemzet időszerű tudatának szolgálata ekként készíthetne mindezeken által biztató öszszefoglalást.
A számokkal mérhető meggyengülésnél szinte katasztrofálisabb lett, ami a nemzeti tudatot érte. Szellemi összetartó erő – a közérzés kohéziója – nélkül nincs nemzet. Nem néztünk szembe mindmáig azzal sem: mi is volt akkor annak a történelmi végzetességgel földre tapadt nemzetnek hangja? A hivatalos ország nem Ady föllebbezését írta az égre. Egy vasárnapi verselgető úriasszony jelmondatait. (…) Masaryktól és Benestől több jót várt a nép, a nemzet javára, mint a magyar állam irányítóitól. S még egy szembenéznivalónk: eljött az idő, hogy a nemzetiségi kérdés szocialista vizsgálói is a kérdés gyakorlati megoldását oly függőségek láncolatától várták, hogy ahhoz, ha nem is ótestamentumi messianizmus, de legalább újtestamentumi chiliazmus kellett.
Ilyen széles körben kell alapot raknunk, szilárd feneket kerítenünk, hogy egy mély összefüggést kimutassunk. Nem tudunk Herder jóslatára végső választ adni Ady mélyreható meghallgatása nélkül. Nem hozhatjuk közel ifjúságunkhoz Ady szavát, ha nem érzékeltetjük, mi rezeg abban feleletül arra az ítéletre, amely nem csupán Herderé volt. Ady igazi arcával csak úgy tudunk szembenézni, ha szembenézünk már nem is Herderrel, hanem túlbuzgó tanítványaival, igéinek kicsavaróival.
(Illyés Gyula: Válasz Herdernek és Adynak)